Gondoskodás és a csodatevő narancs

Ha a gondoskodás szóra pillantunk manapság, azt mondjuk: szép, szép… meg jó lenne… De van-e manapság ilyen, s milyen az igazi, önzetlen gondoskodás?
A párom nagyon sokat dolgozik, műszakvezető egy autómosóban, reggel 5 után kel, este 10-kor ér haza,. A szomorú az egészben, hogy nem számít náluk, hogy hétvége vagy ünnep van, minden nap nyitva vannak, tehát ha be van osztva, akkor menni kell.
Tartottam attól, hogy az ünnepekre hogyan kap majd szabadnapot. Nagyon boldog voltam, mikor bejelentette, hogy 22-én, 23-án, 25-én, 26-án és még 27-én is velem lesz. Nagy izgalommal vártuk ezeket a napokat. 22-én este koncertre készültünk, ez volt az egyik vágyálmunk, hogy ide eljussunk. El is indultunk busszal a Stadionok felé, de félúton vissza kellett fordulnunk. Hullafehér lettem, reszkettem, rázott a hideg, hányingerem volt és szédültem. Dühösen és elkeseredve vettük tudomásul, hogy az évszázad fergeteges koncertje nélkülünk fog lezajlani.
Mire hazaértünk, már lázas voltam. Néztem a páromat és tudtam, hogy egyszerre van benne féltés, aggódás és a keserűség is.
Szemeim alig bírtak már nyitva maradni. Lázmérőt vett elő, miközben én már betakarózva dideregtem az ágyban és elszörnyülködve nézte meg a mérés után a lázmérőt: 39,4 fok.
Ügyeletet hívott, amit én nem szerettem volna, s mint ahogy előre sejthető volt, nem mentünk vele semmire. Az orvos villámlátogatása felháborított, felírt minden orvosságot, olyan tünetre is, amiben nem is szenvedtem, csak éppen a lázam enyhítésére nem adott semmit. Tudni kell, hogy 4 éve nem szedtem semmilyen orvosságot és mostanában volt egy-két apróság, aminél be kellett venni. Akkor tudatosult bennem, hogy bármilyen gyógyszert beveszek, feldagad a fejem és allergiás tünetek jelentkeznek rajtam.
Szerelmem elment kiváltani a gyógyszert, de akkor már nem igazán tudtam a láztól, hogy hol vagyok és mi zajlik körülöttem. A szomszéd szobából átjött a lakótársunk, aki rendszeresen cserélgette a homlokomon a vizes borogatást, de nagyon erre sem emlékszem. Arról sincs fogalmam, hogy párom mikor jött meg, de azt tudom, hogy gondosan kivett minden egyes gyógyszert, felültetett, segített inni és bevenni a gyógyszereket. Betakargatott utána, puszilgatott, s aggódva nézett rám. Az éjjel soha véget nem érőnek tűnt. Felriadtam sokszor, a lázam ugyanúgy magas volt, minden mozdulatomra a kedvesem is felébredt. Szellőztette éjjel is a szobát, ha kértem, itatott, betakart és fogta a kezem.
Másnap reggel 40 fok is volt a lázam, a gyógyszerek semmit sem segítettek. Hűtőfürdőt készített a párom. A magas láz miatt már a meleg vízben is vacogtam, hát még akkor, amikor hűteni kezdte. Hisztizni kezdtem, ahogy azt illik, s mindenféle szadistának minősítettem. Erre ő ott hagyott a kádban és kivonult mérgesen. Rosszul esett és sírni kezdtem, amire ő meglágyult és visszajött fél perc múlva. Rá kellett döbbennem, ő csak a javamat akarja, értem teszi és nem ellenem.
Persze ez a fürdőzés sem segített. Bár 1-2 fokot enyhült a láz, ebéd után kezdhettük az egészet előlről, de ezt már sokkal jobban tűrtem és kedvesem minden szavát megfogadtam, mert tudtam, jót akar.
Sokat ez sem segített. Egész nap nem ettem szinte semmit. Hiába hozott a boltból nekem narancsot, grillcsirkét, amiket kívántam, enni nem tudtam belőle, s hiába főzött levest is, pár kanállal ettem és feladtam. 1-2 falatot ettem mindenből, aztán 20 perc múlva ez gyorsan távozott is belőlem nem a megszokott módon.
Másodszor is volt kint az ügyelet, 2,5 óra alatt ki is értek. Bár ők alaposabbak voltak, ők sem mondtak mást, mint hogy igyak sok folyadékot. De az sem marad meg bennem, akkor meg minek??
Gyenge voltam, folyamatosan kísérgetnie kellett, ha az illemhelyre kellett mennem. Este már olyan gyenge voltam, hogy az illemhelyről kilépve elvesztettem az eszméletemet, s a földre zuhantam. Párom erre kiszaladt utánam, összekapart a földről és visszavezetett az ágyba.
Este 8 fele kívánós lettem. Narancsot kértem a páromtól, amit lelkesen meg is pucolt. Végre valamit enni akartam! Mint a kacsa a nokedlit, úgy ettem. Drágám nem tudta olyan gyorsan gerezdekre szedni a narancsot, mint ahogy én azt ettem és nyeltem.
Eltelt 15-20 perc, s megszűnt a lázam, gyógyszer nélkül, mivel azt utoljára délben vettem be.
Ekkor tudtam két nap után először újra tisztán gondolkodni és felfogni, hogy mit tett értem a párom. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni, s hogy valaki ezt megteszi értem. Nálam ez természetes dolog, de egy férfiról sajnos sosem tudtam ezt elképzelni és sosem tapasztaltam ez idáig.
Én minden reggel előbb kelek, mint ő, ha dolgoznia kell menni. Csomagolok neki főtt ételt, szenvidecseket egész napra, majd kikészítem a ruháját az ágy szélére és egy bögre meleg kakaóval ébresztem fel 5:10-kor. Este gyertyafényes vacsorával várom szinte minden nap, s nem tud olyat kérni, amit meg ne tennék érte.
Azt mondják, az életben ami jót adsz, egyszer vissza is kapod. Nekem olyan gondoskodásban, szeretetben és odafigyelésben volt részem, mint soha még. Biztos vagyok benne, hogy ez a szeretet segített abban, hogy lement a lázam.
Kedvesemet mások első látásra kemény, határozott, szigorú és makacs egyéniségnek tartják, s nem mindenkinek szimpatikus elsőre. Aki megismeri aztán, az rájön, hogy az utolsó forintját is odaadja annak, akinek igazán szüksége van rá, a szívét-lelkét kiteszi másokért, ha kell. Én az 1. találkozáskor is éreztem azt, mennyire jó ember és számomra ez a nap volt a ráébredés napja. Rájöttem, hogy ritka kincset kaptam vele az élettől a sok szenvedésem után, hiszen a mai világban egyre ritkább az érdek nélküli, önzetlen, feltétel nélküli szeretet és gondoskodás.
Boldog vagyok, hogy Ő a párom. Azt hittem másnap, szenteste napján, mikor hazaért 4 után a munkából, hogy ezt nem lehet fokozni.
Lehetett…
Ültünk egymással szemben (8 hónapja volt karácsonykor, hogy együtt vagyunk) a fa alatt, s végre átadtuk egymásnak az előre "beharangozott" bomba ajándékokat…
Mindketten könnyes szemmel néztünk egymásra az ajándékok láttán. Ő is "sokkot" kapott és én is…
Ez a gondoskodó, őszinte, önzetlen férfi aznap este megkérte a kezemet…