Jól áll nékem e csokor,mi fehér ruhám éke,
bár merészen és kihívóan vöröslő a színe.
Nem tudom,vagy nem akarom magamtól elvenni,
gyönyörű, de fájdalmas ily csokrot ölelni,
Azt hittem,még az ég is megnyílik majd nékem,
mikor az oltár elé vezet az,kit választott szívem.
Ehelyett most mindenki csak döbbenten néz engem,
s körülöttem egyre jobban elsötétül minden.
Vöröslő csokrom,már lüktet kezemben,
s a vele járó fájdalom áthatja a testem.
Hogy miért is fáj mi szép,lassan ráeszmélek,
mikor megcsillan egy fém, csokrom közepében.
Kísértek én most, ezen az elátkozott helyen,
vártam itt,hogy kimondjuk a boldogító Igent..
Válaszul te szívembe döfted hideg késedet,
s most vérem festi vörösre halott testemet.
4 hozzászólás
Hű… furcsa történet. A Guns'n'Roses November Rain című klipjére emlékeztet.
Nekem a KillBill ugrott be róla, tudom perverz hasonlat, de a versed is ellentétére fordul a végére. Érdekes.
Hanga
Köszönöm,hogy olvastatok!
Be kell vallanom,nem láttam a KillBill c.filmet. 🙂
Régen kikívánkozik belőlem e sztori…de valamiből biztosan táplálkozik.
Üdv!
Hirtelen fordulat…nagyon különleges vers.
Az IKSZ-alkotócsoport oldalon már olvastam több
művedet.
Nem vagy egy mindennapi, az biztos.
Örülök, hogy Nálad jártam.