SZEPTEMBER 19. KEDD
Ma nekem is hat órám volt, meg a Zsófinak is, és ilyenkor együtt szoktunk menzázni. Amikor az aulából mentünk kifelé, pont nem messze tőlünk volt az a 10.c-s fiú. Megmutattam a Zsófinak, hogy róla beszéltem, de sajnos barátnője van. A Zsófi egy ideig nézte, aztán tök határozottan azt mondta: „Tényleg nagyon helyes srác, meg kell szereznem.” Hiába mondtam neki, hogy barátnője van, felejtse el, nem érdekelte. Pedig szerintem nem mindegy. Amikor pedig ezt is elmondtam neki, csak rám nézett, olyan furcsán, és megkérdezte, hogy akkor most ki az én legjobb barátnőm?
Hát persze, hogy ő, ovi óta barátok vagyunk, de akkor is úgy érzem, hogy nem szép dolog ezt mondani. Talán a Matyi utáni bánat zavarta meg szegényt. Mert józanul biztos nem mondana ilyeneket, neki se esne jól, ha valaki így beszélne róla.
A Zsófi azonnal neki is állt tervezgetni. Először is, mondta, össze kell őket veszíteni. Könnyű ezt mondani, nem ismerjük egyiket se. Erre csak legyintett, hogy részletkérdés, különben is, az egyik fiú éppen az előbb szólította Zolinak, tehát a nevét is tudjuk már. Hogy ennek a Zsófinak milyen füle van! Aztán azt mondta, hogy az összeveszítésben nekem komoly szerepem lesz, készüljek. És ha már összevesztek, jön a Zsófi és elfoglalja a Zoli szívét. Aztán elrohant, mert jött pár osztálytársa, hogy menjenek a könyvtárba valamit szótárazni. Még odavetette, hogy holnapra kitalál valamit, és eltűnt.
Én meg csak álltam az aulában, néztem utánuk, aztán elmentem menzázni. Nem volt már senki, akit ismernék, rém pocsék volt egyedül enni. Máskor az osztálytársaimmal szoktam enni, főleg az Ancsával meg a Rékával meg néha a Hajnival, és a Samu is oda szokott ülni közénk. Persze ők nem a legjobb, a legeslegjobb barátaim, de mégiscsak ismerősök. Ráadásul székelykáposzta volt, amit alapban se szeretek valami nagyon.
Hazafelé is azon gondolkodtam, hogyan fogjuk mi megszerezni a Zsófinak azt a fiút. Nem vagyok valami nagy összeesküvő, és sakkozni is pocsékul tudok, eddig mindenki megvert, még a szomszéd Dani is, pedig az csak egy hatéves kis tökmag. Igaz, hogy örökké sakkoznak a Ferivel. Még jó, hogy a Zsófi majd megmondja, mit tegyek, mert magamtól nem tudnék semmit se kitalálni. És hát nem is tudom: tényleg össze kéne őket veszíteni? Csak azért, mert a csaj szemüveges, és mert a Zsófinak tetszik a fiúja?
SZEPTEMBER 20. SZERDA
Tegnap még egy csomót vártam, hátha ír a Zsófi MSN-en, de nem tette. Tehát ma megkerestem őket az első óra előtt, hogy kitalálta-e már, hogy mit tegyünk. De nem ért rám, éppen a matekházit másolta. Annyit mondott, hogy dolgozik az ügyön, tegnap a könyvtárban szerzett pár hasznos infót, majd talizunk.
Nem taliztunk, sőt délután is csak egy SMS-t kaptam tőle, hogy holnap délután majd MSN-en megtárgyaljuk.
Még jó, hogy nem angolos osztályba járok. Hogy ez a Zsófi milyen elfoglalt lett ebben az évben!
SZEPTEMBER 21. CSÜTÖRTÖK
Ma a második óra előtt a Zoliék pont a szomszéd teremben gyűltek. Ahogy mentem vécére, megint láttam a Zolit a barátnőjével. A radiátor mellett álltak, a Zoli fogta a kezét, és beszélgettek.
A lány olyan boldogan nézett arra a fiúra, hogy egészen elbizonytalanodtam. Tisztára mint valami filmben. Ott a szerelmespár: a Zoli meg a barátnője. És ott vannak a gonosz összeesküvők, akik össze akarják őket veszíteni. Ezek vagyunk mi a Zsófival.
Nem is tudom, de azt hiszem, megmondom a Zsófinak, hogy én ebben az összeveszítősdiben nem veszek részt. Olyan piszok dolognak érzem.
Aztán földrajz volt, és hallgattam azt a csodálatos hangját, és ha őt látnám valami nővel, én is szét tudnám karmolni annak a nőnek az arcát, és nem hiszem, hogy érdekelne, hogy szép dolog-e ez. De ez persze teljesen más helyzet, mert én az Ákosba tényleg SZERELMES vagyok, míg a Zsófinak csak TETSZIK a Zoli.
SZEPTEMBER 22. PÉNTEK
Ma a menzán a főzelékemben megtaláltam a tegnapi bolognai spagetti néhány szálát. A Samu röhögött, és azt mondta, hogy na, ma egyet fizet – kettőt ehet akcióban lett részem. Ez a Samu teljesen hülye. Én meg teljesen zöld vagyok, annyira megundorodtam a kajámtól. Ki tudja, kinek a szája hagyta ott azt a csócsálmányt???
És ki tudja, hányszor ettem meg más maradékát úgy, hogy észre se vettem????
A Zsófit csak egyszer láttam, akkor se tudott velem beszélni, mert le kellett még másolnia a fizikaházit. De akkor mit csinált tegnap délután? Nekem se ért rá írni.
SZEPTEMBER 23. SZOMBAT
Ma délelőtt elmentem vásárolni a Zsófival. Hú, vett egy-két olyan cuccot, hogy én azt nem merném felvenni. Meg le is törnék az anyuék a derekamat, ha meglátnának bennük…
Amikor ezt mondtam a Zsófinak, kinevetett, és azt mondta, hogy az én őseim olyan maradiak, hogy azt nem lehet kibírni. És majd megnézhetem magam, ha ilyen jógyerekruhákban járok, senki se fog rám nézni, bezzeg őrá, amikor felvette az áttetsző muszlintopját, öt fiú is füttyentett az utcán.
Annyira rosszul esett! Még sose beszélt így velem, pedig már ovi óta barátnők vagyunk.
Persze lehet, hogy igaza van, és nekem is olyan kivágott cuccokat kéne hordani, mint amilyeneket vett. Lehet, hogy tényleg nem néz rám senki. De valahogy olyan hülyén érezném magam bennük! Alig van még valami kis mellem, ha felvennék egy ilyen fölsőt, szerintem mindenki azt nézné, hogy mit mutogatok, amikor nincs is semmim… Ez olyan ciki lenne!
A Zsófinak még nálam is kisebb melle van. Szerintem ő is hülyén néz ki ezekben a cuccokban. Lehet, hogy azok a srácok az utcán nem is füttyentettek rá, hanem kifütyülték…
Az anyu mindig azt mondja, hogy a ruhánál sokkal fontosabb az ember lelke. De lehet, hogy az ember lelkére nem is kíváncsi senki, csak akkor, ha eléggé ki van vágva a fölsője.
Nem, nem, ez biztos marhaság, az Ákos például BIZTOSAN nem a fölsőjét nézi egy embernek. Vagyis egy lánynak. Rajtam se volt kivágott fölső, mégis feleltetett, és ötöst is adott. Meg tegnapelőtt is rám mosolygott, amikor a kőzetburok felépítéséről beszélt.
SZEPTEMBER 24. VASÁRNAP
Ma megmondtam a Zsófinak, hogy nem veszek részt a Zoli becserkészésében. MSN-eztünk, és írta, hogy az egyik osztálytársának az öccse barátjának a nővére a Zoli barátnője. Ekkor írtam meg neki, hogy szerintem ez piszok dolog, én nem akarok szerelmespárokat szétszakítani.
Totál kiakadt, azt írta, hogy hűtlen vagyok hozzá, meg hogy becsaptam őt, meg hogy igazán nem várta volna ezt a legeslegjobb barátnőjétől, akiben annyira megbízott.
Én meg teljesen lepasszoltam, csak azt hajtogattam neki, hogy annyi helyes fiú van még, és akármelyikre ráhajthatna. Ezzel aztán végképp kiakasztottam, odaírta még, hogy hülye kis lúzer vagyok, aki sosem szerez meg semmit, és aki nem tud szembenézni a kihívásokkal, nekem mindig csak a maradék fog jutni. És hogy neki egy ilyen lúzer nem kell barátnőnek. És kijelentkezett, és nem is jelentkezett be újra.
Most már kibőgtem magam, de még mindig pocsékul vagyok. Hogy lehettem ekkora hülye? Hát ki nekem az a Zoli meg a csaja, hogy miattuk összeveszek a legjobb barátnőmmel???
Írtam neki egy sms-t, hogy bocsi, és hülye voltam, és mondja, mit kell tennem, de nem válaszolt. Holnap megkeresem.
Tényleg egy lúzer vagyok. Csak egy lúzer veszti el a barátnőjét egy vadidegen miatt.
SZEPTEMBER 25. HÉTFŐ
Megkerestem a Zsófit a szünetben, de nem akart velem beszélni. Rám förmedt, hogy kopjak le, értsem meg, hogy nincs rám szüksége. És úgy nézett… olyan hidegen.
Az osztálytársai meg ott álltak mellette, és röhögtek rajtam.
Aztán együtt otthagytak.
Én még soha ilyen nyomorultul nem éreztem magam. Hát azért az egy mondatért így ki kell engem dobni? Hát az a tíz év barátság nem számít semmit? Tényleg ennyit számít az a fiú? És a felnőttek is így élnek? Ők is kidobják a barátaikat egy rossz mondatért? Ha ilyen a felnőttek élete, én nem akarok felnőtt lenni. Soha.
SZEPTEMBER 26. KEDD
Még mindig pocsékul vagyok. A Zsófit láttam, de úgy nézett rajtam keresztül, mintha ott se lennék. Nem akartam bőgni, igazán nem. A Samu pont akkor ért oda. Na, gondoltam, most megint hallok tőle valami idétlen poént, hogy Perwollal mossam a pulcsim, ne a könnyeimmel, vagy valami hasonlót. Egész meglepődtem, de nem mondott semmit. Csak megkérdezte, kell-e a fizikaházija másolni. Mondtam (mondtam?! inkább hüppögtem), hogy nem. Erre otthagyott, de mentében még hátbavágott. Azt hiszem, vigasztalásnak szánta. Elég furcsa vigasztalás, de még mindig jobb, mintha gügyögni kezdett volna vagy kérdezősködni.
13 hozzászólás
Nagyon jól szövöd a történetet. Azt hiszem, Zsófi sosem volt igazi barátnő, ha képes így megharagudni, de egy kamasz véresen komolyan gondol mindent. Továbbra is tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Nem, szerintem se volt igazi barátnő… 🙂 Bár az is lehet, hogy csak az új barátai szédítették meg, még nem tudni, változtat-e később a magatartásán 🙂
Akármilyenek is az indítékai, képes összetörni a barátnő szívét… Köszönöm a figyelmedet!
Most is élmény volt olvasnom! Várom izgalommal tovább!:)
Szia!
Na, végre! Már nagyon vártam a folytatást! Bár a főhős szerelmi életét elrendezted néhány mondattal. Nekem is volt egy ilyen barátnőm, de mindig visszajött.
Üdv: Ágonya
Kedves sleepwell és Ágonya!
Örülök, hogy tetszett nektek! A szerelmi élete most egy kicsit hiányosabb, túlságosan lefoglalja más… 🙂
Kedves Inesita!
Hát ezek a szerelmi bonyodalmak. Szegény főhős jól belekavarodott. Nehéz helyzet. Az nagyon tetszett, ahogy leírtad, mi játszódik le benne, így érződik, hogy nem az a keverős típus. Mert azokat ugyebár nem nagyon lehet szeretni.
Nagyon klassz!
u.i.: azért remélem a Zsófi magába száll, mert olyan rossz egy ilyen miatt elveszteni egy barátnőt. Ráadásul a legjobbat. De szerintem akárhogy is alakítod, az lesz a legjobb 😀
Kedves Jessie!
Bizony nehéz, amikor az embernek a lelkiismerete és a barátja között kell dönteni, de jobb döntés, ha a lelkiismeretét választja az ember (még ha szegény Rebeka most rosszul is érzi magát). Zsófinak még van ideje megbánást tanúsítani, de hogy fog-e, ki tudja.. 🙂 Köszi, hogy olvastál!
Kedves Inesita!
Ez nagyon kedves, bár számomra egy kicsit szomorú lett. Mármint sajnálom a csajszit, aki igazán nem akart rosszat! Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tetszik, hanem azt, hogy most nem röhögtem szét a fejem minden részén. 🙂
Na, szóval… csak így tovább! Remélem a mi Rebekánk (?) kimászik ebből a csávából!
Kedves Lily!
Néha az életben is vannak szomorú dolgok, de így legalább jobban élvezzük a mulatságos pillanatokat… 🙂 Én is remélem, hogy kimászik, sőt sejtem is… 🙂
Nekem is nagyon tetszik minden rész! Végre szakíthattam egy kis időt rájuk, gratulálok 😉
Tudodki 😉
Kedves birogeri!
Igen, tudom, ki vagy, és nagyon örülök neked! Annak is örülök, hogy tetszett, annak ellenére (vagy azért? 🙂 ), hogy ez pont olyan "lányos" sztori… 🙂
További jó mazsolázgatást itt a Napvilágon!
Hát igen… A barátságok néha próba alá kerülnek. De felmerülnek a következő "egyetemes" kérdések: vajon barátot akarunk, vagy csupán barátságot? Érdemes-e kitartani mindenáron amellett, ami helyes?
És még egy kérdés:
Ennek a Samu fiúnak véletlenül nem vagy egy kicsit szimpatikus?
Gratula 🙂
Vipera
Kedves Vipera!
Lehet, esetleg lehetséges… 🙂
Bizony, nehéz kérdés, különösen akkor, ha az erkölcsileg helyes döntés miatt pocsék helyzetbe kerül az ember…
Köszi, hogy olvastál!