Kit senkinek szültek

Én nem születtem szegényen.
S így nem is kenyerem
a kérkedés,
hogy ím mégis mire vittem.
S még vád
se érhetne érte:
gyöngére,
éhes a világ.
Mégis folyton fölbukó kérdés:
Hogy e kevés,
Mi nem szegényes;
Vitt-e valamire?

Én nem születtem gazdagnak.
S így nem is lett több út,
mint másnak csak úgy
A puszta vérét adnak.
Én, ugyanezért,
Csak nehezebb batyut
Roskadó vállamnak,
mit a messze mindenség
Meztelen köde tép.
Hát így lettem néma kút:
ki krisztust és árulót
egyazon tükörbe füröszt.

És nem születtem se okosnak,
se szépnek,
se konok-
kevélynek,
se erősnek,
se bölcsnek,
se büszkének ,
se hősnek.
Nem születtem én
se színesen se szürkén.
Se ma viruló kéken.
Se csonkán, se egészen;
Se árván,
Hogy mondhatnám:
Születésem
Balsorsa is fáj már.

És nem születtem magyarnak,
Se cigánynak
Se szerbnek.
És senkinek se születtem
Ki kellett.
Csak Anyámnak,
Apámnak,
Szerelmük hajló ágán
Viruló virágnak.
És kemény, sárga körtének,
Mit ölükbe ejt az élet.
Miképp ahogy a hold,
mint fejet hajtott
aranyló bókot
Hajnalt ejt a határnak.