A beszélő fák

Álmomban beszéltek a fák.
Elmondtak nekem egyet, s mást.
Volt először nagy hangzavar
Később értelmes beszéd
Elmondok ebből néhányat én.

A fenyőnek szellő fújta
Tűlevelű ágait
S így a fenyő csak suttogott
Egy nem érthető valamit.

Majd a tölgy hangja hangzott fel
Érces hangján harsogott,
S teli torokkal mondta el:
A nyáron oly sok makkom termett,
Hogy azzal tizenhárom
Vadmalacot neveltem fel.

Én sem voltam tétlen
Szólalt meg a dúslombú hárs
Nálam ezer méhecske járt,
S rengeteg méznek való
Virágport vittek el.
Hűs árnyat adó lombjaim alatt
Turisták pihentek meg.

Távolabb karcsú jegenyék álltak
Törtek csendben a kék ég felé.
Hej, ha tudnák, hogy az ég
Mily nagyon messze van még.

Az akácok sem maradtak szótlan
Viráguk illatát „tessék” szóval
Kínálták a tavaszi szélnek
Ennél többet nem beszéltek.
Illatuk átjárta a határt
S a városban minden lakást.

Voltak még itt bokrok cserjék
Vadrózsa, aranyeső, s kökény.
Tetszelegtek, ágaikkal bólogattak
S egymásnak verseket mondogattak.

A fák talán még most is beszélnének,
De véget ért az álom, s hogy már
Szótlanok, nagyon, nagyon bánom.