Ha túl szép a dal

Dal
ország
határán
néma hegyorom,
rajta csönd-torony,
benne úrnő,
sok éve várva
dalnokára.
Jőn a kedves, mert
magas az orom,
s ő lent apró
pont csupán,
a nő áthajol
boltíves ablakán.
Alant a lantos
most dalba fog,
fölküldi vágyát
szép szavakba'
a magasba.
A hölgy csókját
kendőjébe rejti,
lassan kiejti,
s az hosszan hull alá,
mint alélt szirom.
Hiába,
magas a hegyorom.
A dalnok a kelmét
kezébe fogja,
rácsókol a csókra,
s új strófába kezdve
kéri epekedve
hölgye kezét.
A nő odafent
sápadtan bólint,
egyet int,
és átlép az ablakon.
Gyorsan zuhan, hiába
magas a torony.
Most a lantos arca
vált fehérre.
Vágya tárgyát
immár elérte,
lába elé hullva
a gyönyörű hulla,
s a kéz, amit kért,
most előtte kitárva
első, s utolsó ölelésre.

Ajánlás:

Lantos, vigyázz,
hogyan, s mit énekelsz!
Ha túl szép dalra kelsz,
úrnőd megölöd.
S az évek során
hölgyek halma
hullik alá,
mint érett alma
lábad elé,
s szeretőd mégse lesz!