Az élet megy tovább

Az élet megy tovább

A lány mozdulatlanul feküdt a nagy ágyon. Az ablak nyitva volt, kellemes júniusi szél csapta meg az arcát. Ez jól esett. Már délelőtt lehetett, mert a nap erősen sütött be a szobába, utat törve magának a függönyön keresztül.
A lány még mindig nem mozdult. Nem akart. Így még elhiheti, hogy mellette van a szerelme. Behunyta a szemét, és elképzelte, hogy itt fekszik az ágyon. Szinte hallotta a szuszogását.
A park felöl áradó nyári illatok eszébe juttattak mindent, ami az előző három év szép emléke volt. A hosszú nyári estéket, még az elején, a sok sétát, az összeköltözést. Azt, hogy egymás minden rezdülését ismerték.
De ez már a múlté. Mi is történt? A legjobban az fájt a lánynak, hogy nem tudta, ő hibázott-e? Egyszer csak bejelentette a fiú, elmegy. Mintha hideg vizet öntöttek volna a lány nyakába. Azt sem érezte, hogy baj van. Milyen jó színész volt! Hát igen, sajnos. Talán jobb lenne, ha legalább érzett volna valamit.
Lassan elkezdtek csorogni a könnyei. Megfordult és nézte a mellette levő ürességet. Nem bírt felkelni. Már napok óta nem. Nem akart találkozni senkivel. Nem akart senkinek sem magyarázkodni. Mi van veled? Sírtál? És a többi hasonló megalázó kérdés. Még a telefont sem vette fel. Beteget jelentett a munkahelyén, és csak a legszükségesebbek miatt kelt fel. Enni nem tudott, csak gondolkodott. És sírt.
A nap egyre csábítóbban sütött be a kis szobába. Szépen lassan kúszott el az ágyig. Kata az arcán érezte a nap melegét. Egyszerre csak a szabadba vágyott. Kikászálódott az ágyból és kinézett az ablakon. Nagyot szippantott a levegőből. Lenézett a parkra. De ott sem látott mást, mint a boldogan őgyelgő egymásba karoló párokat.
Eljött az ablaktól, és lehuppant egy székre. Közben megint szólt a telefon, üzenetrögzítő. Az anyja volt az. Most már nagyon aggódik. Fel kell hívni, mert még a végén idejön. Persze, lehet, hogy volt már itt, hiszen napok óta nem nyitott ajtót senkinek. Még nem akart találkozni senkivel. Még úgy viselkedett, mintha minden rendben lenne. De miért is? Erre maga sem tudta a választ. Valahogy túl kell lépni ezen. De hogyan? Még pár nappal ezelőtt is mellette ébredt! Hogy lehet ezt olyan könnyen megemészteni? De lépni kell, az biztos. Kiment a fürdőbe, és belenézett a tükörbe. – Te, jó ég! Hogy nézek ki? – de ezen is csak gúnyosan elmosolyodott. – Nem mindegy? Úgysem érdekel ez senkit. – Próbálta kifésülni napok alatt összegubancolódott hosszú haját, de nem ment. Bedobta a kefét a sarokba. Semmihez nem volt kedve. A lakásban olyan rendetlenség volt, mint talán még soha. Halomban állt a mosatlan edény, a ruhák szanaszét. De most ez sem érdekelte. Csak arra tudott gondolni, ami elmúlt. Dühös volt, haragudott a szerelmére, gyűlölte és szerette egyszerre.
Azon gondolkodott, kit kéne először felhívni. Ki előtt szégyellné leginkább, hogy otthagyták. Talán Judit lenne jó, a barátnője. De ő már öt éve együtt él egy fiúval! Ez most nagyon fáj. De mégis, talán ő értené meg igazán. Megfogta a telefont, elkezdte nyomkodni a gombokat, de az utolsó előttinél mégis lerakta. Nem bírt még beszélni vele sem. Tudta, hogy Judittal fog először beszélni, de még nincs itt az ideje. Sokáig ült ott a széken. Csak nézett a semmibe. Egyszerre olyan éhség tört rá, hogy majdnem lefordult a székről. Kinyitotta a hűtőt, de az szinte üres volt. Éhes volt, de nem kívánt semmit. Azon kezdett gondolkodni, mit is enne a legszívesebben. Becsukta a szemét, nagyot szippantott a levegőből. A frissen sült túrós táskánál kötött ki. Szinte érezte az illatát. Le kellene menni a boltba. Nincs is olyan messze. Újra a tükörbe nézett. Így nem lehet, ahhoz egy fél óra munka kellene, hogy emberi külsőt öltsön.
Megint a hűtőnél kötött ki. Valamit enni kell, mert még rosszul lesz. Kivett egy kis sajtot, megpirított egy szelet kenyeret. Nem esett jól, de tudta, hogy ennie kell. Még az ízét sem érezte annak, amit evett. Gondolatai össze-vissza cikáztak, és egy hirtelen jött elhatározással, mégiscsak felhívta Juditot. Mikor a lány meghallotta Kata hangját, szinte nem is hagyta szóhoz jutni.
– Három napja kereslek! Az anyád már az őrületbe kerget! Hol a csudában jártál, és miért nem vetted fel a telefont? – kiabált.
– Itthon voltam.
– De, nem engedtél be! Hiszen ott voltam!
– Senkit nem engedtem be, még az anyámat sem – mondta Kata lassan, kimérten.
– Arra rájöttem. És most magyarázatot várok!
Kata töviről hegyire elmondta mi is történt, mit csinált, miért nem vette fel a telefont. Kiabált, sírt, vádolta a fiút, és önmagát. Judit érezte, hogy a barátnője teljesen a padlóra került és segítségre van szüksége. Megígérte neki, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elmegy hozzá.
Mikor Kata letette a telefont, szinte megkönnyebbülést érzett. Nem tudta miért, hiszen minden úgy volt, mint eddig, de jó érzés volt arra gondolni, hogy jön Judit. Mást sem csinált, mint ücsörgött, egyik helyről a másikra, nyomkodta a tv-t, bár igazán semmit se nézett, semmi sem érdekelte. Az foglalkoztatta leginkább, hogy szégyelli magát Judit előtt, hogy így kitört a telefonban. És már nem akar többet sírni. Előtte sem. De biztos nem fogja kibírni. Ahogy közeledett az este, Kata egyre idegesebb lett. Néha úgy érezte, mégsem kellett volna idehívni Juditot. És hogy néz ki? Azóta sem tudta, és talán nem is akarta kifésülni a haját, a szemei alatt nagy karikák éktelenkedtek. – Valamit kéne magammal kezdeni – gondolta, mikor megszólalt a csengő. Szíve heves dobogásba kezdett, és már-már a sírás környékezte, de azért nagyon várta Juditot. – Nem szabad sírnom! – vett erőt magán, és egy hirtelen mozdulattal szinte sarkig kitárta az ajtót.
A lélegzete is elállt, mikor megpillantotta az ajtóban álló srácot. Megszólalni, de még csak gondolkodni sem tudott. Csak nagy szemekkel meredt rá. A srác sem szólalt meg egy darabig, meglepődött a kócos, gyűrött ruhás mezítlábas lány láttán.
– Szia! – nyögte ki végül a fiú – nem akarlak zavarni, ö… csak tegnapelőtt költöztem ide ö… a szomszédba, és már kerestelek, és csak be akartam mutatkozni – szegény olyan zavarban volt, hogy össze-vissza beszélt és mutogatott – ö…hát csak ennyi. Szia. – és gyors léptekkel visszament a lakásába. Kata még azt sem tudta kinyögni, hogy szia. Szinte magához se tért. Egy darabig ott állt a nyitott ajtóban, majd hirtelen ráeszmélt, hogy hogyan is nézhet ki, és gyorsan becsukta az ajtót. Egy darabig az ajtónak dőlve ácsorgott.
Berohant a fürdőszobába, belenézett a tükörbe. Gúnyos nevetés tört ki belőle. – Hát ez az én formám! Végre egy jól kinéző srác költözik a szomszédomba, és én, mint egy zombi nyitom ki neki az ajtót! Te, jó ég! – és abban a pillanatban olyan lendülettel kezdte magát rendbe tenni, mintha koncertjegye lenne. Megfürdött, megfésülködött, kicsit kifestette magát, próbálta a karikákat eltüntetni. Belebújt kedvenc farmerébe és pólójába. Elégedetten nézett bele a tükörbe. Aztán maga mögött a tükörben megpillantotta a romokban lévő lakást. Elmosogatott, rendet rakott, napok óta először beágyazott. Mire Judit ideért, minden a legnagyobb rendben volt. Már szinte mosolyogva nyitott neki ajtót.
Judit nem is értette, hogy hogyan tudott délelőtt óta ekkorát fordulni a barátnője. Elmondta neki, hogy nagyon aggódott, és az lebegett a szemei előtt, hogy a felfordult lakás közepén találja barátnőjét egy szál tréningben. Erre Kata elnevette magát, és elmesélte, hogy egy fél órával ezelőtt tényleg ez a látvány fogadta volna Juditot.
A két lány órákon át beszélgetett. Végigtárgyalták a fiúkat, és Judit elmondta, hogy ő hol látta a problémát Kata kapcsolatában. Késő estére Kata egészen megnyugodott. Persze, hogy hiányzott a fiú, persze, hogy nem fogja ezt két nap alatt kiheverni, de jól esett a beszélgetés. Elhatározták, hogy mostanában egy kicsit többet fognak találkozni. Az kell Katának, hogy ne legyen olyan sokat egyedül a lakásban.
Még este az anyjával is beszélt. Azon kívül, hogy leszidta, amiért nem jelentkezett napokig, egészen normálisan viselkedett. Nem vádolt, nem kiabált, megértette Katát. Utólag Kata nem is tudta, miért félt annyira az anyjától.
A fiúval, a szomszédból, azóta még nem találkozott. Pedig egyre többet viszi le a szemetet, és egyre több időt tölt az erkélyen. Úgy tűnik, a fiú sokat dolgozik. Kata nagyon szeretne már találkozni vele, és elmagyarázni, hogy miért is nézett ki akkor olyan szörnyen. Nagyon kínos pillanatok lesznek, de Kata úgy érzi, hogy el kell mondania mindent a srácnak. Hiszen ő volt az, aki, ha tudtán kívül is, de megmutatta Katának, hogy van élet egy ilyen kudarc után is.
És Kata, azóta vár. Vár a szomszédra, vár egy fiúra, aki újra megmutatja neki a szerelmet.