Le szeretném szögezni, még itt a cikk elején, írásommal semmilyen csoport megbántását nem tűztem ki célul. Cikkem semmilyen pozitívumot nem ismertet a témákkal kapcsolatban.
Célom, a gondolkodásra sarkalás, természetesnek tartom, hogy lesznek negatív visszajelzések,
de úgy érzem, nem túloztam, illetve, erre törekedtem.
1.rész kezdete
Eredetileg csak az orvos témát szerettem volna, óvatosan szike nélkül boncolgatni, de a közelmúltban történt iskolai rendbontások megszaporodása arra késztetett, hogy a tanárokat is kis mértékben, de bele vegyem írásomba, így 2 részessé alakítottam cikkemet.
Kezdjük az elején a történetet, mielőtt bárki arra gondolna, hogy visszakalandozok az ókori gyógymódokba, és ezekről írnék egy történelmi bevezetést, nyugodjon meg, maradok a szén-dioxid dús XXI. században.
Ma, ha bemegyek bármelyik kórházba, kórterembe, várószobába mindig hallani bizonyos hangokat, amiket bizonyos emberek a szájukból préselnek ki minden orvos-betegtalálkozó alkalmával.
A legtöbbször hallható hozzászólások, arról szólnak, hogy milyen jól keresnek gyógyítóink, ami nem igaz még a magyar átlagkeresethez képest sem.
Arról nem szól a fáma, hogy ők nem ritkán 36 órát dolgoznak megállás nélkül, míg egy „átlag” dolgozó van, amikor egy hét alatt csak 4 órával dolgozik többet.
Emellett a hétvége vagy ünnepnap sem állandó fogalom az orvos társadalom nagy részének.
Természetesen így van ezzel a pék, a tejiparos, mentős, tűzoltó, de ez a cikk nem róluk szól.
Aztán a következő károgó varjú hangok hálapénzről dalolnak, s vetik el mélyen a gondolatot, mert ők soha és az orvos a hibás, mert elfogadja, ha elfogadja, evvel kapcsolatban sok pozitív ismeretem van. Én többnyire tisztességes orvosokkal találkoztam, pedig rövid életemben már közel 1 évet töltöttem kórházba, emellett krónikus beteg vagyok, gyakran találkozok hivatásos gyógyítókkal.
Természetesen hálapénz ellenes vagyok, de akkor viszont jó volna az orvosokat tisztességesen, feladatuk súlyosságával, felelősségük méreteivel, a fizetésüket egy szintre emelni.
Magamban mindig megkérdem, amikor hallgatom a varjak károgását, a hálapénzről, hogy na kérem, ki is nyújtja a borítékot, az alul fizetett orvosoknak, csak nem a hálás vagy hálátlan de ostoba sznob protokoll szerinti eljáró betegek?
Téma lezárásához érek, mert ez túl velős, vagy inkább rágós eleme cikkemnek.
Az orvosokat a társadalom, vagy inkább a társadalom elég nagy tábora szereti tévedhetetlen, több éves egyetemi gyártósorról legördülő gépeknek tekinteni, akik minden problémánkra megfelelő választ adnak, segítséget nyújtanak.
Hiba lehetősége kizárva, hiszen orvos; bár szerintem ember, aki hippokratészi esküt tett le, de az nem volt benne, hogy hibátlanul kell teljesíteniük minden feladatot.
El kell fogadnunk, hogy minden orvos hibázhat és nagyobb rá az esélye, mint annak, aki gépsoron csavarokat illeszt egy félkész műanyag játékautóba, emellett természetesen hibájának súlya százszor vagy akár ezerszer is nagyobb a gyógyítónak.
Aztán jött a megoldás a műhibákat vagy gyanújukat rakjuk ki internetre az információ szabadság jogán; pár év és ellenőrző is kapnak, év végén bizonyítvánnyal?
Összegezve, az orvos is ember, minden nap súlyos döntéseket hoz, úgy hogy közben suttognak róla, hogy milyen jól él.
A magyar társdalomnak, embereknek el kell fogadniuk, hogy megbecsülés nélkül, alacsony fizetésért, úgy fognak kimenni külföldre friss orvosaink, sőt már idegileg túlhajszolt, idősebb kollégáik egy része is, hogy arra nehéz lenne megfelelő hasonlatot találni.
Tehát vagy legalább megfizetjük őket és suttogunk tovább, vagy más gondolkodással elhagyjuk a károgást és a doktorok, doktornők tovább kapják, az enyhén se nevezhető magas fizetésüket.
El kell dönteni, hogy kell orvos Magyarországnak vagy folytatjuk az egészségügyi export akciónkat.
Én személy szerint jó orvosokat akarok, ha kell, hát fizessük meg. El lehet hinni, én tudom az egészség a legfontosabb.
1. rész vége
4 hozzászólás
Örülök ennek a cikknek, és várom a folytatást a tanárokkal. Édesanyám tanítónő, már én is régóta tervezem hasonló témájú cikk írását, de még eddig nem sikerült összehozni. Nagyon örülök, hogy vannak más emberek is hasonló véleményen.
Még hozzáfűzném, ha nem gond, hogy egészségügyi területen tanulok, és elég sok orvostanhallatóval találkozok, nem egyet közelebbről ismerek. A több száz hallgató közül csak kevés gondolja úgy, hogy "mégis csak ez a hazánk" – meg tudom érteni őket. Tulajdonképpen minek lenne orvos olyan országban, ahol kórházak sincsenek? (költői kérdés) És az egészet a magyar, már-már hungarikum számba menő, mentalitás fűszerezi. A szomszéd kertje mindig zöldebb, dögöljön meg a tehene is! De legalább azt tudjuk, ez nem XXI. századi vívmány. Ady is erről írt az Ének a porban c. versében:
"…Hadd jöjjön más is,
Lalla, lalla,
Rokkanjon más is, pusztuljon más is."
Kedves Attila!
Ígéretemhez híven, meglátogattalak. Jó volt olvasni cikkedet. Sajnos az utóbbi időben az én sorsom is úgy hozta, hogy igen gyakran randevúztam az orvosokkal, rendelési idejük alatt, a rendelőjükben és ők faggattak engem, én faggattam őket, míg végül sikerült meggyógyítaniuk. Én sosem adtam hálapénzt egyetlen orvosnak sem, de mindig sikerült velük igen jó kapcsolatot kialakítani. Igen! Az orvos is EMBER! Sokszor sokat és megerőltetően dolgozik. Csak a rosszindulatú álbeteg az, aki megsértődik, mikor kinyílik a rendelő ajtaja, és kilépve a háziorvosom közli, hogy elnézést kér tőlünk, de már 52 órája dolgozik egyvégtébe, és a fáradtságtól már nem tud koncentrálni a betegre. Nem szeretne senkit félrekezelni, de értsük meg, hogy kimerült, és befejezi a rendelést.
Elgondolkodtató.
Miért is kell egy "egyszerű" háziorvosnak 52 órát dolgozni egyhuzamba? Mert nincs más. Az egyik orvos beteg, a másik most ment nyugdíjba, de azért még kisegíteni visszajött, a harmadikat sajnos a 2 hete temették. (hát az orvos sem halhatatlan)Maradt szerencsétlen egyedül főállásban, és keményen dolgozott éjjel-nappal. Ha meg fizetnék az orvosainkat, könnyebben lehetne helyetttesíteni az egyiket a másikkal. De amíg ez nem történik meg, addig marad az intrika, hogy "bezzeg még arra sem volt képes, hogy engem megvizsgáljon, pedig már éppen én következtem volna! Most eggyel több vagy kevesebb nem lett volna mindegy?"
Bocsánat! újabb cikk született.
Gratulálok a kiváló témaválasztásodhoz, ami igenis fontos és aktuális!
Ügyesen forgattad a tollad!
üdv.:
hammupipő
A téma nagyonis akutális, és sajnos nehéz kérdés… mert ugye az egészségügy sehol sem nyereséges, azt egyszerűen nem lehet megcsinálni, hanem arra kéne törekedni, hogy közvetve fenntartható legyen, azaz, hogy a meggyógyított (vagy betegséget megelőzött) emberek ugyebár tudnak dolgozni és hasznot termelni más területeken, na onnan kéne visszaforgatni, elvileg, meg ha lenne mit, meg ilyesmi. A másik gond az, hogy a megelőző orvoslás rövid távon baromira nem éri meg! Mire meg eljutnánk a hosszú távig, már rég éhen haltunk.
A fent emlegetett hálapénzről, csak egy kis fogalmi tisztázásként: paraszolvencia egy alkategóriája, és a nevéből következően hálából, azaz UTÓLAG és azért adnák, mert örülnek, hogy az orvos végzi a munkáját… amúgy pedig általában azért adnak különböző csúszpénzeket, hogy attól előnyhöz jussanak, ez meg már előre megy. Nézve a beteg oldaláról. A másik irány, ha az orvos már eleve elvárja. Kínos. Hát tényleg baromi nehéz kérdés, főleg, mikor már a fizetésbe bele van számolva, hogy majd úgyis kipótolja. Hát van akinek az alapfizetésének a többszöröse folyik a zsebébe, ez tény. Van akinek meg semmi.
Najó, nem dumálok itt többet, okoskodó orvostanhallgató voltam 🙂 anyum meg tanár, szóval ugrom a következő cikkre 🙂
Klassz írás. Kicsit összeszedetlennek érzem mondjuk, inkább amolyan indulatból írtnak, én hiányolom az adatszerű érveket, a konkrétumokat, de egyébként jó.
üdv
Zsázs
Tökéletesen egyetértek remek cikkeddel!
d.p.