Köves patak-ágyon a nap tüze hull rám!
Kitárom a karjaimat,jön a hullám,
csókolja a mellem,csiklandva követ.
Aztán csapodáran az árral elúszik,
a második érkezik és odakúszik
s én érzem a váltakozó örömet.
De lásd,te a kincsedet egyre fecsérled,
és közben a semmibe nyargal az élet,
a lányt siratod,aki elfeled,őt!
Hozd vissza a multadat újra,hogy élhess!
A második ajka is éppolyan édes,
s tán jobban ölel,mint első szeretőd.
3 hozzászólás
Nehézkes szöveg, így olvasva, legalábbis nekem, nem tetszett. Túl sok benne az érzelmet kifejező ige, díszített rész, ami elrontja szerintem. A szerelem gyönyörű érzés, és amilyen bonyolult olyan szép egyszerűen leírni, már akinek ez sikerül:D
Most másodszorra olvasva lehet hogy félreérettem, de ez volt az első benyomásom, amit leírtam.
Üdv
Ö9rülök,csak őszintén kérlek!És te az voltál,ez dicséretes ebben a mai világban! 🙂
Az emberek félnek őszinték lenni a másik féllel!
De vajon személyesen is ilyen lennél?Vagy nem?Most ne válaszolj,az adott helyzeteket nem tudod meghatározni,nem mondhatod azt,hogy igen!Mert másképp is történhet.
Puszika
Az az érzésem,hogy mindezt prózában szebben ki tudtad volna fejezni.Prózai jeleket tartalmaz,de mint vers nekem nem ugrik be.Még úgy se,mint prózai vers.Lehet,hogy csak én látom így.
Üdv!