Munka vagy hedonizmus

"Egyszer volt, hol nem volt egy picike kis egérke. Egy lyukacskában éldegélt a földben a családjával. Míg a szülei odavoltak dolgozni, a kis egérke sem tétlenkedett, rábeszélte testvérkéit, hogy lepjék meg a szülőket. Míg ők odavannak dolgozni, addig takarítsanak ki és főzzenek finom ebédet. És mikor a szülei hazaértek a munkából…"

A mesélő idáig ért a mesélésben. Mintha zajt hallott volna kintről. Térdére eresztette a meséskönyvet, feltolta a pápaszemét a feje tetejére és erősen fülelni kezdett. Nem sokáig, mert valaki becsörtetett az ajtón, rögtön, köszönés nélkül bele is kezdett a mondókájába:

– No, álljon csak meg a menet egy pillanatra! Ezt már nem tűrhetem tovább szó nélkül. Ilyen marhaságokkal tömni a gyerekek agyát!

– Hát te meg ki vagy? – kérdezte a mesélő.

– Én a felnőtt vagyok, és nem tudok aludni. Mit csináljak ebbe a rohadt melegbe, mikor a szoba olyan, mint a gőzkazán, én meg tele vagyok gonddal, már egy órája álmatlanul forgolódok. Pedig hidd el, fáradt vagyok. Egész nap lapátoltam. Kimentem az udvarba rágyújtani. Erre mit hallok itt a nyitott ablakon keresztül, mikkel tömöd ezeknek a szegény gyerekeknek az agyát? Még az a szerencse, hogy mind alszik, kiugrabugrálják magukat napközben, nem kell ezeknek mese, már az asztalnál majd elalszanak, alig bírják lenyelni a tejet, megsavanyodik reggelig a szájukban. Ezeknek a hülye meséknek az áldozata vagyok én is. Ezzel etettek engem is kiskoromban. Hogy a munka nemesít. De hiába lesem a tenyerem, nem akar arannyá változni, csak bütykösebb lett az évek során, már alig bírom behajlítani, hogy megfogjam a lapát nyelét. Pénz meg alig. Jól mondták a hittanon, annak idején, hogy bele van írva a bibliába, "Méltó a munkás a kenyérre" és hogy "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", csak akkor még nem tudtam, hogy a sorok között kell olvasni, de időközben rájöttem arra is. A kenyérrevalót, azt lehet megkeresni a munkával, de itt utána ki is fúj a dolog. Sajnos most meg már késő. Nézd például ezt az idióta mesét a tücsökről és a hangyáról. Tiszta marhaság. Hogy így a munka meg amúgy, ki korán kel, aranyat lel, és satöbbi. Már tiszta agymosottan kerülnek bele a felnőtt életbe. Közbe meg az van, aki becsületesen dolgozik, az el éldöglődhet a kenyéren, zabálhatja két pofával, hogy tele legyen a hasa valamivel, még többet tudjon dolgozni, és k… kialvatlan a sok koránkeléstől. Ez az igazság, erről mesélj most nekem! – mondta a felnőtt.

– No jó, akkor itt és most, neked egy különleges mese a hangyáról és a tücsökről.

A mesélő belekezdett:

"Élt egyszer a kerek rét kellős közepén egy tücsök meg egy hangya."

A felnőtt közbevágott:

– Rövidebben. Hagyd a hülye rizsát, abból elegem lett még a pártértekezleten. Mert voltam én párttag is, azt hittem, akkor majd jobb lesz. Jobb lett ám a… – mondta a felnőtt, miközben egy félreérthetetlen mozdulatott tett a kezével.

– Jó, de valahogy csak el kell kezdenem. – A mesélő elkezdett magyarázkodni. – Tudod ez a körülkerítés nekünk mesélőknek olyan, mint mikor te beleköpsz a tenyeredbe, mielőtt megmarkolnád a lapát nyelét. Kell a munkakezdéshez. No, élt a hangya, cipelte a morzsát meg a magokat, a franc se tudja mit eszik ez a dög, akit érdekel, nézzen utána az animálplaneton vagy valami természetkönyvben. Egész életében húzta vonta a sok ennivalót, cipekedett, hogy a királynő meg az alattvalói, azok a talpnyaló herék jól éljenek, a kisujjukat sem kelljen mozdítani. Ez meg csak dolgozott, majd bele szakadt. Közbe nézte a tücsköt, aki ez idő alatt a kocsmában hegedült a haverjainak, húzta nekik a "národnyákokat" azok meg fizették neki a sok sört, alig győzte meginni. De a hangya úgy gondolta, neki van igaza, a szorgos munka meghozza előbb utóbb a gyümölcsét, mert erre tanították. Meg is hozta. Egyik reggel, mikor kibújt a hangyalyukból, csak egy cipőtalpat látott, még annyit sem érkezett mondani, hogy "Jaj", vége lett. Nem látta már, amint évek múlva a tücsök elitta az eszét, még a hegedűjét is becsapta a zaciba, hogy tudjon venni egy darab kenyeret, mert akkor még a méltósága nem engedte meg a kukázást. Azután rászokott arra is.

Mikor a mesélő a mese végére ért, mind a ketten lehajtották a fejüket, mintha a cipőjük orrával lenne valami sürgős megbeszélnivalójuk.

– Tudod, koma – nyögte ki magából a felnőtt – ez az élet úgy sz.r, ahogy van.

– No, gyere, igyunk mi is egyet! – mondta a mesélő, és elmentek a közeli kocsma irányába.