Nem hívtalak,de te mégis itt vagy.
Kopogtatás nélkül jössz,s mindig
megtalálsz engem.
Nem tudok szabadulni tőled.
Veled fekszem,veled kelek,
s te kísérsz engem, bárhová is menjek.
Ne kínozz tovább jelenléteddel!
Tűnj el tova életemből!
De mégis,úgy érzem:képtelen
vagyok élni nélküled.
Mi egymáshoz tartozunk.
Egy vagy velem,s én egy vagyok veled.
Sok boldog évet köszönhetek neked.
De mégis,úgy érzem:
megölsz engem jelenléteddel.
Te hoztál fényt az én életembe.
Te adtál gyógyírt sebeimre,
mikor felszakadtak lelkem vérző hegei.
Te adtál nekem ihletet,
s te adtál nekem szárnyakat,
mikor lelkem szabadulni próbált börtönéből.
Mert mi egyek vagyunk.
Én,és a magány…
5 hozzászólás
Kedves Éjszakai fény!
Vegyesek az érzéseim a versed olvasása után. A szerkezetét tekintve engem egy monológra emlékeztet a lejobban. Néhol 1-1 rímmel megtűzdelve, de alapvetően nem tartalmaz szabályos rímképletet.
Amire érdemes odafigyelni, hogy igyekezz a szóismétléseket a minimumra szorítani. Itt természetesen nem az olyan szavakra gondolok, amik a fokozás végett kerülnek elő többször egymás után. Ha azonban minden szó okkal került oda, ahova, akkor előre is elnézést kérek, hiszen ez is csak egy vélemény, és mint olyan emberenként küönbözhet! Ami a tartalmi részét illeti, számomra ebben rejlik az írásod igazi értéke. Tetszik ahogy megkomponáltad. Nagyon jó, hogy az utolsó sorig nem derül ki valójában, hogy a vers lényegi része a magány. Aztán ahogy az olvasó az utolsó sort is elolvassa, hirtelen összeáll az elé tárt sok gondolatszilánk, és kitisztul a kép. Ettől válik egyedivé, és eredetivé!
Gratulálok: A.
Érdekes .Grt.Z
Érdekes .Grt.Z
Kedves Éjszakai fény!
Úgy érzem, ebben a versben a szóismétléseknek külön szerepük van. A végén a csattanó nagyon ütős lett! És ahogy újra elolvastam, mégis illett rá minden, amit előtte leírtál:) Gratulálok remekedhez!
Üdv: Borostyán
Köszönöm szépen!!:)