Zöldlombú árnyékként emléked követ
Mint meredek hegyről zúduló folyam
Szétzúzza érzésem, mint kemény követ
Sodródó kavicsként utánad rohan
Elvesznek a csöndbe simuló árnyak
Zavaros felszínén holt-fények ülnek
Fel nem tett kérdések válaszra várnak
Végtelen csobogás alá merülnek
Állok a vízparton, mezítláb vagyok
Süppedő nyomokba homokot terít
Hullámzó tajték, ha magához ölel
Távol vagy tőlem, és mégis oly közel
Szemedből vágyam új álmokat merít
Zöldeskék színébe beleolvadok
2006-06-25
2 hozzászólás
Az első két versszak nagyon tetszik, olyan szépen egyben van. (ezt szeretem a verseidben, muszáj újra olvasni hogy még többet megérts belőle…..)
az utolsó két versszak pedig furcsa hogy nem rímmel. azaz hogy tükör rím van, ha érted mire gondolok. megírtad a harmadik versszakot és az utolsónál tükrözted a rímeket….
nem azt mondom hogy rossz, egyáltalán nem mert van hangulata, egyszerűen nekem furcsa.
üdv 🙂
Valóban kissé szokatlan ilyen formában zárni.
Most ez is egy próbálkozás volt.
Köszönöm jelzésed.
Üdv.Éva