Szem

Csak hallgat a csend. A füst lassan kúszik a párás levegőbe. A cigaretta vége vörösen izzik. Egy fekete fehér újság hever az asztalon, az üvegnyi rum mellett. Az ujjam újra és újra koppan a fa asztallapon. A falakról visszapattannak a koppanások, és gyenge fényt vet rájuk az álmosan pislogó gyertya lángja. A fa ajtó nyikorogva megcsikordul. A kintről beszűrődő homály egyre nő. Az ajtó nyikorog. Egy árny körvonalazódik, de nem tudom kié. Hallom a lépéseinek roppant halk dobbanását, amint a recsegő padlón előbbre és előbbre araszol. Végigfut a hátamon a hideg. Az árny eltűnik, de a lépéseket még mindig hallom. A cigaretta füstjének illata kellemetlenné, fojtogatóvá válik. Egy csengő csilingelve megszólal, de mintha a pokolban sikoltozó lelkek kiáltásait idézné, dobhártyaszaggató hangján. A körülöttem tekergő levegő egyre hűl. A tüdőm mintha megfagyott volna. A recsegő léptek egyre halkulnak. Az ajtó újra megnyikordul. Arcomon végigszalad egy vízcsepp. A cigaretta vége hirtelen fellángol és megégeti a kezemet. Idegesen a földre dobom a csikket, majd rátaposok. Az ujjamat mintha még mindig perzselné a láng. A csap felé indulok. Megnyitom, de nem folyik belőle víz. A kezem forrong. A csap csak sziszeg. Eszembe jut hogy az udvaron is van egy. Elindulok. Az ajtó újra megreccsen. Megtorpanok, majd újra elindulok. Az ajtó egyre jobban recseg. Megfogom a kilincset. A gyertya fénye ezüstösen visszacsillan rajta. Az ajtót meghúzom magam felé. Eláll a lélegzetem. Nem tudok sikítani. Itt áll velem szemben egy ember, akinek a bőre ráolvadt húsára. A szeme egyszerűen megbabonáz. Csak nézem. Hirtelen megpillantok valakit a szemében. Egy ugyanolyan nyúzott szörnyet mint ő. Majd rádöbbenek. A szemében látott rém én vagyok.