Két folyó mossa arcomat
peregnek könnyeim, mint a vakolat.
Az arcom is vakolat-fehér,
az alkony már a mellemig felér.
A szemem az alkony magzata,
és ujjaim mondják, hogy jöjj haza.
Gyönyörbe fulladnak az ujjak,
csak várni kell, hogy megtanuljak.
Várat húz fel bennem a türelem,
s a vágyak keringőt járnak velem.
S peregnek könnyeid, mint a vakolat:
két folyó mossa arcodat.
6 hozzászólás
Kedves Miléna!
Megszólalni sem tudok. Csak annyit mondhatok: gyönyörű és, hogy
Gratulálok!
Nagyon köszönöm, hogy itt jártál, és hogy olvastad, kedves fanofgd!
Miléna
Nagyon szép képek, gratulálok!
Gy.
Köszönöm szépen. 🙂
Miléna
Szia
legjobban az első és az utolsó versszak kerete tetszik, hogy mindkettő mennyi mögöttes tartalmat takar. Apropó, olvasgattam a verseid, melyik is az, ami olyan mint az enyém fordítottja? Ha segítenél egy címmel, azt megköszönném. Bár szívesen olvasgatom őket csak most így hirtelen mint a kilencvenakárhányat? 😀
Köszi és gratula ehhez (is).
Az a vers kb. négy évvel ezelőtti, ne töltöttem fel ide, de ha akarod, elküldöm neked egy üzenetben. Csak elő kell bányásznom a füzetet, amiben benne van. Visszamegyek a koliba és megkeresem. 🙂
Köszönöm szépen, hogy írtál.
Miléna