Régmúlt álmok,
Holnapunk reménye,
A boldogság vágya,
Szép napok emléke.
Elfújt a szél,
Vitte az árnyékod,
Itt állok egyedül,
Mint régen volt játékod.
Nem nevetsz már,
S mellém ér a magány,
Megérint csendben,
Mint múló őszi halál.
Elmentél örökre,
S nincs aki hallgat,
Emléked örökkön,
A szívem útján ballag.
2 hozzászólás
Szomorú vers, magány, a szerelmed elveszítése okozta űr hatja át.
Rozália
Kedves Gabriel!
Szépen megírtad fájdalmas érzés! Köszönöm, hogy megosztottad Velünk!
Szeretettel: Falevél