A világ

Ébredés

Nyugodt pillák mögül látom a nyári búzát fölöttem. A kalászok derekukat lengetik mellettem. A felhőtlen, sárga égből olvadt méz csorog fedetlen mellemre. A lelkem párolog a hőségben, és légörvényként lebeg a búzamező felett. Társtalanul hozza fentről rokonlelkek elmúlt illatát, s nyugalomra lel a sós vízcseppek alatt, forró bőröm alatt, s a csobogó vér hangjára elalszik mellkasomban.
Én vagyok. Egy pillanatra senkit sem szeretek, mert felolvadtam a szeretetben. És lassan megérzem a hátamba fúródott anyaföld testét. Egészen belém hatolna, ha bőröm nem választaná ketté a mindenséget.
A láthatatlan végű országút felé céltalanul visz a lábam. A kapálatlan föld már nem figyel rám: vérpatakot hasít talpamba, és talán csak meleg, nedves lépteimre ébredezik elrévedt figyelme.
A forró beton ruháimat átfűtötte. Felveszem őket, és az út lehelete a testemnek ütközik. Az olvadt kátrány beforrasztja talpamon a sebeket, és újakat éget bele. A város határához érek.
Zuhanó acélgolyókként ütköznek vissza tudatomba a gondolatok.
Ezen az utcán már jártam. Ezeket az embereket már láttam. Ezeket a gondolatokat már gondoltam! Itt nem lehet lenni. Itt élni kell.

Álom

Ha élni kell, hát élek. Ránézek az emberek arcára, de a szemük már nem érdekel. A lábukra taposok, és nem beszélek velük. Ha megszólalok, hát azért, hogy hazudjak. És hazudok, és ízemig-véremig jól esik. És mosolyt hazudok, és őszinteséget, és szavakat és a lelkemet és hazudok, mert élvezem.
Használom őket, és ők is engem, ha tudnak. Izgatottan lopunk egymástól. Szavakat, tárgyakat és pénzt. Hogy otthon aztán végre őszintén rávessük magunkat a zsákmányra, és birtokoljuk. És aztán újabb tárgyakat szerezzünk be, hogy még több kép takarja el az üres falakat, hogy a polcokon könyvek leplezzék a tudatlanságot, hogy a szekrény dugig legyen, és elrejtse, hogy sosem lakunk jól.
És zenét hallgatok, hogy ne halljam a lelkemet, és elmélyülten kapargatom egy másik ember felszínét, tettetve, hogy nem tudok mélyebbre ásni benne. Ami a felszínre tört, az ügyesen visszarejtem, csak nehogy szeressek.
És vannak a célok. Vannak, hát persze. Csak most ne kérdezz rá, jó?
Élni kell. Élni.