Nyikordul a padló. A falakon
a feledés pora üli torát
– vagy százéves álmát e vén palotán?
Ablakain bepislant az alkony,
s visszariad; fojta a lemálló
foltot elfedő, libegő pókháló.
Furcsa nesz kapar a csillár fölött;
talán egy otthagyott komisz átok,
üldözi a Mát, mint keserű látnok?
Éjjel nincs sikoly, a múlt sem hörög
de míg megtudod talán belehalsz,
honnan figyel egy tűnődő szellemarc.
5 hozzászólás
Tündéri….
Bár lehet, hogy nem ez a legjobb minősítő szó ide, de szinte látlak ahogy osonsz a fáklyafényes folyosókon….)),és megint elmentél egy titkos ajtó mellett..
A téma nekem alapból fekszik…
Grati: d.p.
Kedves Henkee!
Különös, kissé hátborzongató hangulatú vers… A 2. versszak 2. sorában talán elgépeltél valamit: "fojta a lemálló…" (esetleg fojtja?) Így nem igazán értem, de a többi nagyon tetszik:)
Üdv: Borostyán
Dinipapa:) Eltudnék élni egy fáklyafényes folyosón:) Köszönöm a minősítésed, nekem tetszik(szép szó):)
Borostyán! Igazad van, ki fogom javítani, mert tényleg "fojtja" lenne:) Örülök, hogy tetszik:)
Kedves Henkee!
Az a folyosó, úgyis az Ezüst Tóhoz vezet….
Ez valóban kísérteties.:) Remek kis verset írtál, kedves Henkee.
Gratulálok: Colhicum