A Démon meséje 1. Rész

A Kezdetek kezdetén

Amikor az ember végét érzi, legyen démon akár, akkor önkéntelenül felidézi az egész addigi életét. Így teszek én is mivel bár nem vagyok az emlékek híve mivel sok kellemetlen emlék fűzz a múlthoz de mégis megteszem.
A démonok is úgy születnek mint az emberek kell egy anya meg egy apa. Persze kis apró eltérések akadnak például csak teliholdkor hálhatnak ha gyereket akarnak, meg kell egy két külső kellék még a helyszínhez de lényegében mégis ugyanaz.
Hát így születem én is. Egy viharos éjszakán láttam meg a holdvilágot. Anyám félig vámpír volt és volt benne egy kevés boszorkány vér is de lényegében a vámpír hatalma dominált. Fehér bőre ragyogott a sötétben, szemei vérvörösen tüzeltek. Magas volt és haja színét mindig váltogatta. Ha jól emlékszem ez egy egyszerű mágikus művelet volt viszont mindig is a fehér szín volt az ünnepi… Magas de mégis számomra kellemes hangja volt, bár igaz hogy az emberek többségében a vér megfagyott de szerintem gyönyörű volt.
Apám egy démoni harcos volt. Méghozzá az egyik leghatalmasabb. Ő is termetes volt és uralkodó típus. Állandóan egy éjfekete vértben járt hozzá egy sisakot hordott amiből szarvak álltak ki. Nem tudtam meg soha kiket ölt meg azért a szarvért de rém büszke volt rá. Viszont volt valamije egy kardja ami a sötétség kardja volt. Hát igen ezzel a kardal akarta össze kovácsolni a démonokat egy hordába. De túl sok fáradsággal járt számára a sok diplomácia és ezért hagyta a fenébe az egészet és csak ölte az embereket.
Ezért utáltam igazán. Nem azért mert embert ölt az a démonok velejárója, hanem azért mert mindezt értelmetlenül és cél nélkül tette. Ott volt a kezében a kard, a sötétség pengéje és arra használta erejét hogy gyenge parasztokat csapjon le a környéken mindezt élvezetből és semmi magasztos cél nem vezérelte.
Én a világot akartam uralni vagyis valami olyat létre hozni ami miatt érdemes lesz emlékezni rám. És így is alakítottam egész életem már a születésemtől kezdve amit elégé magamhoz tértem és voltak gondolataim. Anyámtól a Xualx nevet kaptam. Nem tudom mért de ez jutott nekem és ősszintén szép név volt. Oktatásom és nevelésem a családi toronyba zajlódót. Csuda egy hely volt az én otthonom. Jó volt ott élni az a három démoncsalád amit apám egyesítet az néha be néztek és megbeszéléseket tartottak. Én mindegyiken ott voltam és egy ilyen megbeszélésen láttam először tiszta démonokat. Igen, tiszta démon. Én nem vagyok tiszta és ez jelenti talán az egyik nagy előnyöm. A tiszta démonok szigorúan egy kasztba sorolhatok nincs vér keveredés. Ezért van az, hogy ők külön nevet is kaptak. Vérfarkas, vámpír, ork, troll és még ezer meg ezer. Én keverék voltam és mindenből jutott valamennyi bár nem mind látszott. Már egész apró csemete koromba látszott, hogy ember szabású vagyok. Nem lettem több méter magas már születésem után órákkal így a család nagy örömére nem lettem óriás. Talán attól féltek hogy elég nehézkes lenne nekem saját szobát kialakítani. Gyors és ügyes voltam és ami a legjobb gyorsan tanultam meg azokat a trükköket amikről azt gondoltam, hogy még kellhetnek. 12 éves koromig csupán fizikai kiképzést kaptam azért hogy majd a nagy edzésekre legyek jó formában.
Majd a 13. születés napomon eljött a fegyver választás napja. Az már biztos volt hogy a főkezembe a kard lesz. De mi fog kerülni a ball kezembe? Apámnak pajzsa volt. Egy nagy és otromba pajzs. Undorodtam attól szóval az ki eset. Anyám szerint a két kard párosítás se a legjobb mert vannak szituációk amiket nem lehet kardal megoldani. Apám mindenféle nagy és otromba kétkezes fejszéket ajánlott. Szerintem azért mert nem akarta, hogy a kard elkerüljön tőle. De én, apám legnagyobb felháborodására egy kézi fegyvert választottam. Karrom ahogy a fegyver mester mondta. Arra jó hogy ha közel kerülök az ellenséghez meglepetés szerűen támadjak, és a védekezés is egyszerűbb mint egy pajzzsal mivel könnyebben tudok támadást nyitni belőle. Ezzel elkezdődőt a kiképzésem. Minden klán aki alánk tartozott és akikkel egy családba voltunk eljött és megküzdött velem és jó tanácsokkal látott el. 5 teljes éven át tartott míg otthon mindent kitanultam és egy igazi démon lett belőlem. Aztán eljött a nagy nap. Eddig tűrtem amit apám csinált, azt hogyan fecsérli el a kard hatalmát miként űz gúnyt belőle hogy hatalmas erejét egyszerű parasztok legyilkolására használja. Megtehetem volna azt is hogy ellopom de úgy nem érdemeltem volna ki harc árán kellet kiérdemelnem.
Az aréna teli volt mindenki a nagy csatát várta. Én be bizonyítva mennyire kemény vagyok nem használtam a csata páncélom csupán a fekete démon harcos bőr ruháimat. Az arcom hófehéren világított de mindenkit világos hideg barna szemem kötött le melyben nem látszott a kegyelem csak egy hatalmas adag undor és gúny. Össze csaptunk apám rohant felém pajzsát felém tartva, hogy azzal taszítson le a földre, hogy aztán mint a parasztoknál megszokta egyszerűen lefejezzen. Én is rohantam felé ami talán kicsit meglepte, mivel évekig előle rohantak nem felé. De velem nem így volt amint éreztem hogy az ütközésig csak pillanatok vannak cselekedtem. Ugyanis nem eset volna jól ha belém rohan a teljes hadivértjében. Ehelyett az utolsó pillanatban fél lábammal a pajzsára léptem és elrugaszkodtam felfelé a karrom bele akadt a sisakjában pont úgy ahogy azt eltervezetem. Fel téptem a sisakját és három mély sebet ejtet a kézi fegyverem az arcán. Így is ronda volt de így ilyen szögből az arca tényleg olyan volt mintha három részeg szobrász neki rontott volna egy kész márvány szobornak. Láttam a szemében a meglepettséget, és a félelmet. Ekkor mozdult meg hogy lecsapjon a kardjával. Meg kell hagyni hatalmas erővel csapot le, és ha eltalált volna tuti végem lett volna de nem jött össze neki. Nem adtam meg neki ezt az örömet viszont mivel csak pajzzsal szokta magát védeni és nem szokat meg hogy valaki ki kerülje a csapását védetlen hagyta a nyakát amit én kihasználva egy könnyed csapással lecsaptam. Lefejeztem a saját apám akinek a teste még néhány másodpercig groteszk módon vonaglott és vérbe áztatta az arénát. Bár engem ebben a pillanatban két dolog foglalkoztatott az egyik az addigi kardom ami nem volt különleges csak egy szokványos kard de apám vérétől elolvadt. A másik ilyen apróság ami nem csak az én hanem a közönség figyelmét is lefoglalta az a sötétség pengéje volt. Felém lebeget és kérte, hogy vegyem kézbe. Hihetetlen pillanat volt. éreztem hogy hatalmas és legyőzhetetlen lettem, átjárta a testem a hideg és a meleg. Nagyszerű volt ahogy a penge új fényben izzott. A sötétség egy új színét vette fel ami apámnál nem volt meg.
Tudtam ekkor már, hogy mit kell tennem. Még egy hónapot voltam itthon, hogy elintézem azt, hogy anyám kezelje és vezesse távol létembe a családot és a klánt. Volt ugyan néhány démon akit meg kellet ölnöm de a többség jól fogata a hírt. Apám temetésén senki nem volt ott csak én és anyám. Ő nem volt mérges rám és azt is tudta mért nem akkor öltem meg amikor feltéptem a sisakját hogy elég lett volna kézifegyver pengéjét csak néhány centivel beljebb nyomnom és halott. De ő tudta, hogy a későbbiekben bármelyik nekromanta fel élesztheti. De ha ezt akarja akkor a fejét rögzíteni kell egy ében pánttal ami arról híres hogy nagy és otromba. Bárki aki azt eltalálja elég erősen azzal megöli az apám, újra.
Még egy hónapot töltöttem otthon. Ez az egy hónap alatt el kellet intéznem, hogy anyám vehesse át a klán irányítását, hogy ő legyen a helyettesem. Bár ez jó pár démonnak nem tetszet de a harmadik levágott fej után vissza ált a béke és az egyetértés a klánban.
Azonkívül fontos elintézni valóm akadt a mágusokkal. ők ismertek egy módszert ami képes volt a páncélom egy gyűrűbe zárni és hogy én abból bármikor megtudjam idézni magamnak ha kell de mégse keljen magammal cipelnem mivel elég feltűnő lennék. Ők ezt meg is csinálták bár borsos árat kértek ami miatt nem akartam heteket várni és adtam nekik egy napot. Persze miután látták, hogy a sötétség pengéje az oldalamon lóg és ha nem tesznek eleget kívánságomnak akkor igen nagy bajba kerülhetnek. De a hónap végén úgy indultam el a felkelő holdvilágba, hogy igen oda haza minden rendben van és hogy nem lesz gond. A páncélom a gyűrűbe a zsebembe némi arany és drágakő. A kardom az oldalamon lógót. Nem a csicsás túldíszítet hüvelyében volt hanem egy egyszerűbe de úgy okoskodtam, hogy ha nem látják egyből rajtam, hogy ki vagyok akkor van esélyem beszélni velük.