Ragadozó 1o rész

Laura nem tudta, kivel ossza meg azt a rázúduló szörnyűséget, amit egyelőre maga sem volt még képes feldolgozni. Kötelességének érezte tájékoztatni a főorvosát, hogy találjanak valakit a helyére amíg ő ismét munkába tud állni. Önmagát is meglepte milyen szenvtelenül adja elő problémáját dr. Rascomnak.
Céltalanul téblábolt az irodájában, míg végül feladta és elindult haza. Egy piros jelzésnél megállt, üresbe rakta a sebességváltót. Teljesen idegenként érezte magát a többi embert elnézve az utcákon. Azok egészségesek, ő nem. Azok sietnek haza a családjukhoz, neki meg senkije sincs. A türelmetlen dudaszó a háta mögül észhez térítette. Hagyd ezt abba! – parancsolta magának. De nem tudta abbahagyni. Folyton a közelgő műtétje járt az eszében. A fájdalom ami azt követi majd. Gyógyszerezni fogják, kihullik a haja az agresszív kemoterápia hatására. Az a gyönyörű haja! – jajdult fel némán. Nem akarok erre gondolni.Biztosan nem lesz olyan szörnyű. De igen, szörnyű lesz és a végén így is-úgy is felzabál a halál Laura keze nedves rongycsomóként tapadt a kormányhoz. Félelmének nem tudott gátat szabni. Már két órája keringett céltalanul, s közben szép lassan beesteledett. A fák árnyékai megnyúltak és tovatűntek a reflektorok fényében. Az üzletek már bezártak, csak a benzinkút és egy éjjel-nappal nyitvatartó patika fényei szűrődtek ki az utcára. Egy hirtelen ötlettől vezérelve odakormányozta a Suzukit a járda mellé. Idegesen matatni kezdett a táskájában. Előkotorta az orvosi igazolványát és kiszállt a kocsiból. A szél azonnal cibálni kezdte a kabátját. Tétován megragadta a gyógyszertár kilincsét. Nem kellene ezt tennem – fordult meg a fejében. Egy férfi tartott kifelé, Laurát meglátva udvariasan félrelépett és beengedte őt. Laura idegesen biccentett a férfi felé. Az üzletben nem tartózkodott senki. A patikus – egy mogorva, ötvenes évei elején járó férfi – tüntetőleg végigmérte Laurát. Kezében az igazolványával odalépett a kiszolgáló pult elé. – Khm..egy.. üres receptet kérek. A férfi vetett egy pillantást az igazolványra és unottan letépett egy lapot a recepttömbről. Laura felírta a gyógyszereket, majd szignálta a lapot. Fél órával később már a lakásában ült az asztalnál.Kezébe vette a tablettákat. Mit csinálok? Ezt nem lenne szabad tennem Ugyanakkor tudta nem lenne képes elviselni a fájdalmat. Gyáva vagyok – gondolta szomorúan. Felállt, a csaphoz indult és vizet engedett magának egy pohárba. Csak húzom az időt, kit akarok én becsapni Elszántan kibontott húsz darab kis csomagot, majd kezébe vette a gyógyszereket. Olyan ártatlan a kinézetük. A tabletták ronitrolzepamum hatóanyaga kis adagban nyugtatóként hatott, viszont a kibontott mennyiség már megbénítja az idegközpontot és leállítja a légzést. Mindebből semmit sem fog érezni, mert még bevesz egy csomó altatót is. Nos, akkor rajta. Jobb kezébe tartotta a poharat, a balban pedig a tablettákat. Előre nyújtotta a bal kezét: egy hirtelen mozdulattal akarta az egészet lenyelni. Meglendítette a karját, de ekkor váratlanul megszólalt a csengő. Laura összerezzent és a tabletták szanaszét szóródtak a földön. A csengő továbbra is kitartóan szólt a bejárati ajtónál.
– Azonnal megyek! – kiálltotta, miközben kétségbeesetten próbálta összesöpörni kezével a pirulákat, de csak a vizespoharat verte le az asztalról.
– Laura, minden rendben?! – hallatszott Adam hangja. Óóó..a francba, már csak ez hiányzott..Hát persze, minden rendben, csak..- Laura fejében egymást kergették a gondolatok. – Mit mondjak neki? Nem engedhetem be pont most..
– Bemehetnék? Csak egy percre, hogy lássam jól van-e
– Az a helyzet, hogy most akartam lezuhanyozni és hiányosan vagyok egy kicsit felöltözve. – Remélte, hogy ez a hazugság elég lesz a férfinak.
– Nos, rendben, megvárom míg magára kap valamit.
– Ez nem igaz, ez a férfi levakarhatatlan – lemondóan sóhajtott és kitárta az ajtót.
– Hűha, ilyen ügyesen felöltözött? – lepődött meg Adam.
– Nehéz napom volt, és most akartam egy kicsit megpihenni amikor becsöngetett.
– A világért sem akartam zavarni, de eszembe jutott valami és meg akartam kérdezni róla magát is – átnézett Laura válla fölött – mintha zajt hallottam volna az előbb.
– Ohh.., igen. Az előbb ügyetlenkedtem egy kicsit és levertem a poharat.
– Magam sem mozgom ügyesen a konyhában – mosolygott rá a férfi. – Megengedi? – lépett egyet befelé. Laura oldalra állt, hogy a férfi elférjen mellette. – Egész szép kis lakása van- nézett körül Adam.
– Köszönöm. – felelte Laura – De gondolom nem azért jött, hogy a lakberendezői képességeimről csevegjünk.
Furcsa, – gondolta Adam – tegnap még teljesen más volt, vajon mi történhetett? De hangosan csak annyit mondott – Valóban nem. A kollégájáról szerettem volna érdeklődni.
– Zachről?
– Nos, igen. Mit tud róla mondani?
– Nem sokat, de talán üljünk le – mutatott az ebédlő felé. – Ami azt illeti mi nem szoktunk magánéleti problémákról tárgyalni. Zach amolyan zárkózott tipus. Az egyedüli amiről beszélgetni szokott velem az a gyerekei. Tudja a felesége egy speciális kórházban van Delaque szigetén. Karambolozott és egy életre megbénult.
– Ezek szerint Zach egyedül él?
– Igen, a gyerekek egy bentlakásos iskolában lettek elhelyezve. Hétvégére járnak csak haza.
– Hogy jött ki Zach a másik kollégájával?
– Wiliamre gondol? Kifejezetten kerülte. Hacsak tehette keresztbe tett neki..De várjunk csak..Ugye nem gondolja, hogy…
. Nem gondolom. Mondjuk úgy: ellenőrizni akarok minden szálat. Maga kapcsolatba került mindkettőjükkel, csak a véleményére vagyok kíváncsi.
– Nem hiszem, hogy Zach hidegvérrel megtudna ölni bárkit is.
– Nem feltétlenül kell ehhez hidegvér, hirtelen felindulásból is elkövethette. Én azt gondolom..Egy éles sípoló hang szakította félbe Adamot. Kezébe vette a csipogóját és megnézte rajta a számot. – Bocsásson meg, használhatnám a telefonját?
– Persze. Kint az előszobában van egy.
Adam rövid ideig telefonált. Mikor befejezte, pillantása találkozott Lauráéval.
– Azt hiszem egy újabb gyilkosság történt.