Mennék én de nem tudok,
Valami fogva tart, hiába is mozdulok.
Pedig jön a vonat, menekülnék előled,
Régen elegem lett már belőled!
Távolodni vágyom, jó messzire!
Akár a pokol bűzös fenekire!
Csak ülök itt a peronon egy padon ,
Egy kiköpött rágógumi fogva tart, de nagyon.
Így siklott tova vonatom a messzeségbe,
Itt hagyott a nyakadon , de ne gurulj be!
Hazamegyek és megbocsátok neked!
Holnaptól boldogan ejtem ki újra a neved.
4 hozzászólás
Busszal jöttél…
Ott is volt rágó??
Oké akkor a véleményem….
A cím lendülete, mert a szónak van ilyen sajátságos hangulata, végigkíséri az egész vers dinamikáját. Így már van is egy igen pejoratív összhang, ami a festett képeken keresztül, figyelembe véve az aktuális érzelmeket, kicsit bár szarkasztikusan, de megoldja a vers arc poetikáját.
Mert a filozófia elmaradhatatlan, meg olyan jó hallgatni is, vagy épp olvasni..
most épp így volt))), és öröm volt!
Gratulálok nagyon nagyon: d.p.
Köszönöm!
Igazán Dinipapásra sikeredett! Örülök, hogy ennyire komolyan megérint a benne levő mély mondanivaló a festett képeken keresztül, mely az árulkodó érzelmeken át, a leragadt rágógumi mondanivalójában csúcsosodik ki!
….de azért hallgatni jobb!…. 🙂
DDD
Kedves Krampuszka!
A "Véletlenek" hozták elém korábbi versedet. Nagyon jópofán írsz, remekül bántál a poénekkel, élvezettel olvastam el.
Szeretettel: Kata