A Végzet Angyala 10

X.
A Végzet Angyalának kihívása

Charlotte-ot villámcsapásként érte ez a mondat. Kiverte a hideg veríték és hátrált két lépést, s elborzadva nézett az anyjára.
– Jesszusom!- morogta.
– Na mi baj? Nem szeretnéd?
– Nem!- mordult fel, mikor kissé magához tért.- Nem akarok csatlakozni, mivel akkor én is meghalnék!
– Pedig jó lenne, ha megfontolnád az ajánlatot, mert így vagy úgy, de meg fogsz halni!
– Nem, amíg ő itt van. – bökött a lány a fejével D felé.
A vámpírvadász ez alatt Charlotte apját nézte. A férfi egész idő alatt meg se szólalt, mereven állt, de a szemében furcsa fények villantak, ahogy a lányára nézett. A vadászt zavarta ez a nézés, s nem értette mi lehet ennek az oka.
– Valóban? Akkor azt hiszem, vele kell kezdenünk, már csak az akadályok elgördítése végett.
– Várj! Ez nem az ő, hanem a mi kettőnk ügye. Mi lenne, ha harccal döntenénk el a kérdést. Ha nyerek, életben hagytok, ha nem, veled megyek, és azt teszel velem, ami csak jól esik.
– Nocsak! De miért ajánlod ezt fel nekem?
– A vámpírvadászok így döntik el a kérdést, nem?
– De, és örülök, hogy felvetetted. Kapsz egy hetet a felkészülésre, de figyelmeztetlek, ha elbuksz, a lelked az enyém.
– Rendben, Ma van péntek, tehát jövő hét pénteken ugyanekkor, ugyanitt.
– Nekem megfelel. Akkor isten veled. Indulás!
A vámpírok köddé váltak, kivéve Charlotte apját. A lány meglepődve nézett rá. A terasz lépcsőjéhez jött, és egyenesen szembe nézett a lányával.
– Nagy butaságot csináltál, lányom. – szólalt meg.
– Miért?
– Nem fogsz győzni, mert ő erősebb nálad. Ha pedig az életösztönödre akarsz támaszkodni, sürgősen felejtsd el. Előbb kitalálja, hogy mit teszel, mint, ahogy te magad kigondolnád.
– Akkor nem tudom, mit tegyek.
– Talán a fiatalember segíthet. Neki elég jó stratégiája van, ahogy hallottam. Megteszi ezt egy volt kollégájának kedvéért?
– Tessék?- kapta fel a fejét a vadász. – Mit mond?
– Jól hallotta. Én magam is vámpírvadászattal kerestem a betevőmet. Ahogy a feleségem is.
– Igen, mintha a kisasszony mondott volna valamit ezzel kapcsolatban.
– Elvállalja a lányom kiképzését? No persze nem ingyen.
– Valóban?
– Igen. Mondjon egy árat, Mr. D, amit nem szégyell a tanítványáért kérni. Még az is lehet, hogy kifizetetem.
– 50 000 dollár.
Charlotte elhűlve hallgatta az árat. Ilyen pofátlanságot!
– Jól van. Megkapja, de ennek meg van a maga feltétele.
– Halljuk!
– A lányom nem veszíthet, és életben kell maradnia, mert ha nem, akkor egy rézpitykét sem fizetek magának, és megfordulhat a fejemben a bosszú gondolata, ami nem lesz a maga számára kellemes! Így is elvállalja?
– Igen.
– Rendben. Viszlát!
Azzal ő is eltűnt, s a lány elképedve bámult D-re.
– Neked aztán van bőr a pofádon!- támadt rá a lány a vadászra. – 50 000 dollár? Elment a józan eszed? Ez túl sok!
– Nem. Én se élhetek levegőből, és ha te nem tudsz fizetni…
– Fizetséget akarsz? Megkaphatod tőlem.
– Nem hinném. Neked nincs pénzed. Erről pedig a továbbiakban hallani sem akarok.
– Tényleg elvállalod ezt? Nem kényszerít rá senki, nem fontos.
– De igen! Az életeddel játszol, és nem engedheted meg magadnak a bukást. Viszont van egy mód, hogy győz ebben a harcban.
– Micsoda?
– Olyannak kell lenned, mint a mestered.
– Vagyis?
– Nem szabad kimutatnod az érzéseidet, és az arcodnak is egy darab maszknak kell lennie. Nem szabad tudniuk, mire gondolsz épp.
– Értem. Tehát más út nincs az életben maradásra.
– Nincs. Reggel hétkor kezdjük az edzést, most pedig pihenj. Nehéz hét áll előtted.
Másnap hatkor D felrázta a lányt, hogy ideje készülni. A lány gyorsan összekapta magát, s kiment a nappaliba, ahol a vadász épp a falakon lógó fegyvereket vizsgálta.
– Mit nézel?
– Egy könnyű fegyvert kell választanod. A nehéz, csak lassít.
Az egyik falon látott néhány katanát, melyek közül leemelt egyet, kihúzta a hüvelyéből, s megsuhogtatta a feje felett.
– Ez jó lesz.
– D, azok a fegyverek nagyon értékesek. Apám kapta valakitől, aki tudta, hogy szereti az ilyeneket. A kardokat, amiket itt látsz, ő gyűjtötte.
– Nem számít. A többi nagy és nehéz. Neked pedig a gyorsaságodra kell alapoznod. Fogd!
Charlotte átvette a kardot.
– Van itt olyan hely, ami elhagyatott, és messze van a várostól?
– Igen. A Kuplerájváros mögötti mező.
– Jó.
A nap nagyon nehéz volt a lány számára, akit a vadász nem kímélt, és keményen harcoltak. Charlotte igyekezett a mestere minden utasítását betartani, de nehezen bírt el az erejével, és támadásainak gyorsaságával.
– Ne gondolkozz, érezz!- okította a férfi. – Ha azon töröd a fejed, mi lesz a következő lépésem, gyorsan végzek veled.
– Tehát az ösztöneimre hallgassak?
– Igen.
A hét további részében a vadász a technikájának jelentős részét átadta a tanítványának.
– Meg kell tanulnod, hogy elhagyd a különféle formaságokat. Ha ezt nem teszed teljesen esélytelen vagy. No meg a meglepetésre, és a gyorsaságodra is szükséged van.
– No meg az éles érzékeimre.
– Így van. Remekül haladunk, és ez jó.
Charlotte nem hibázott, és csak két sebet kapott, pusztán azért, mert nem figyelt eléggé.
– Ez ját azért, mert óvatlan és figyelmetlen vagy! Ne feledd, nem szabad ezeket a hibákat elkövetned, mert akkor vége a dalnak.
– Tuidom. – morogta a lány, aki mindkét felkarján sebet kapott, de nem adta fel, és kitartott.
Péntek reggel D csak 9 órakor rázta fel a tanítványát.
– Talpra
– Hány óra?- morogta álmosan a lány.
– Kilenc.
– Mi?
– Ne idegeskedj! Ma egy kicsit tovább engedtelek aludni. Ma rövidebb napot tartunk.
– Ezt hogy értsem?
– A mai napon lesz az utolsó edzésünk, és holnap itt a nagy nap. Szeretném, ha nem merítenéd ki magad.
– Értem.
Az edzés keményebb volt minden eddiginél. D, bár nem vallotta be, de vizsgáztatta a lányt, aki kiválóan helyt állt. Ahogy közeledett a kitűzött időpont, a lányban furcsa változások jöttek létre. Egyre apatikusabb és pesszimistább lett.
– Jól érzed magad?- kérdezte a vadász.
– Igen. Csak kezdek idegeskedni, és kételkedni.
– Nem kell! Nincs miért.
– Mi lesz akkor ha…
– Nem! Nem fogsz veszíteni!
Az óra ekkor elütötte az éjfélt.
– Itt az idő. – kapta fel a fejét a vadász.
– Igen.
A sötétségből ekkor hirtelen felbukkant Sylvia, kezében egy karddal. Charlotte felugrott, és farkasszemet nézett vele.
– Készen állsz a halálra?- kérdezte a nő, aki megállt a terasz lépcsőjénél.
– Jobban felkészültem, mint te!- köpte oda a lánya, s anya és lánya farkasszemet néztek.
– Akkor mire várunk? Lássuk ki az erősebb.
– Örömmel.