Elvegyül a félelem a tömegben.
Mindenki rohan, senki sem néz.
Életunt arcok mellett haladok
nem találom, hol van, segítő kéz?
Saját gennyes sebeinket nyaljuk
Önön szavainkat faljuk, fuldoklunk!
Nekünk a legrosszabb! – valljuk…
saját ganénk közepébe vonaglunk
Elrohan mellettünk olykor az értelem
Megvető szemekkel tekint le ránk
A panasz a jaj szó már mind, mind lételem
mit húzunk magunk köré, hitvány palánk!
Mit vársz ember? – Szól le az Úr
Arcán a láthatatlan fröcskölő düh!
Mocsár mit alkottál lelki szemét,
S hol az élet mond!- a gyönyörű..
Ezer bőrt húznál tán le magadról
Hasítva, a mindennapok tengerét
Szót üt szádra a baj, vélt haragból
Nyújtod kezed felém, mint koldus tenyerét.
Áljak meg én most, majd tépjelek fel a földről
Elvárod hiszed az a dolgom nekem
Miközben már szíved nincs másból csak köböl
Szitok ül szádon, az ima nem lét elem.
Elmélázik Isten e kép a tömegen
egy asszony, sápadtan roskad össze
átlépnek rajta, hisz csak egy idegen,
tán aszú mitől kínját szedte össze.
Kit érdekel rohannak tovább esztelen!
Haza már nem siet ő már megpihen….
6 hozzászólás
szia Kriszta!
Roppant erős, kemény képekkel teli vers!
Hatalmas belső indulatról árulkodik!
grat.
leslie
Köszönöm:)Tudod, most, hogy kicsit távol voltam, sok minden történt, ami nem csak a mások problémáját világította meg bennem, hanem kis önkontrolra is késztetett.Nem igen várhatunk segítséget, ha csak nyögve ülünk tétlen, és eltakarom a szemem, azt gondolva, ha én nem, hát más sem lát.Lehet ez most kicsit zavaros volt:)De szerintem te megérted.
Ölellek, és köszönöm, Kriszti
Drága Krisztina! Nagyon régen olvastam Tőled verset. Ezért is olvastam át újra-meg újra ezt a versedet. Magával ragadott. Bizony eszembe jutott, az utóbbi időben hányszor estem el az utcán és senki sem volt aki kezet nyújtott volna felém és felsegített volna. Igen, egyre inkább jellemző korunkra a közömbösség, az egymás melletti elhaladás anélkül, hogy visszafordulnánk és meglátnánk, bajban van a másik, segíthetnénk. Megértettem az üzenetet, amit a versedben megfogalmaztál. Gratulálok Krisztikém!
Ölellek: gyöngy-évi
Drága Gyöngy
Köszönöm, hogy átérezted a versemet.Bizony elkeserítő az a közömbösség. ami a mai világot jellemzi.Ha rosszul vagy, legyintenek, és mennek tovább, semmi figyelem, bárhol, bármi történhet, mindenki, megy a saját feje után, nem érdekli mi van körülötte.Szomorú:(
Nagyon sokáig voltam távol, és nagyon boldog voltam, mikor láttam olvastál.Ölellek nagy szeretettel:Kriszti
Nagyon megkapó és szép vers!!!
Egy a mi gondolatunk!
Pussz
Szirom
Ismét csak köszöni tudom, hogy ilyen kedves vagy.Tudod, a mai világban, úgy hiszem, nem szabad elmenni a közömbösség mellett mert akkor mi sem lennénk különbek.Hihetetlen hideg, rideg világot élünk, oda a figyelem, a törődés.
Kihal a szeretet?-teljes káosz, és rohanás.Látod?Mi legalább ha csak egy pillanatra, de virtuálisan megfogtuk egymás kezét, jelezve, igen!-Bizony egyet értünk!
Szeretettel:Kriszti