Összeakadtak a hosszú szempillák
ahogyan lépkedtem a vizes füvön át
nem láttak a csorduló könnyek közül
a szűnni nem akaró érzés mögül
Süvítve, csontig fúj a hűvös szél
testem megfáradtan úgy remél
a Holdhoz vigaszért sóvárogva
fogaimat szorítva -csikorgatva.
Miért hagy el az Istenem?
Az égboltot kémlelgetem
Mintha bármit is sugallna
Te vagy az: Isten Barma!
Te még most is tudsz bántani?
Képtelen vagy békén hagyni?
Hiába kopogtatsz nem engedlek be
volt kulcsod a zárhoz, te törted bele..
Az esős elhajlott búzakalászok
csak Ti vagytok itt, Ti hallgattok..
Mindenem meg van s még sincsen
csak Te hiányzol innen mellőlem…
Jó érzés a lelkemet sétáltatni
felemésztődve gondolkodni
még mindig; és újra rágódni
választ nem találván hazamenni…
4 hozzászólás
Most csak egyetlen sort emelnék ki, a "volt kulcsod a zárhoz, te törted bele" gondolatmenet nagyon nagyon tetszik!
Még sok ilyen eredeti, szellemes ötlet kéne, mert sajnos egy jó sorra nem lehet verset építeni, de az a sor, az tényleg nagyon jó, lehet, hogy idézet válik belőle?? 🙂
üdv
Zsázsa
Kedves Zsázsa
Köszönöm , hogy olvastál.
Csak annyit fűznék hozzá, hogy ez egy séta közben született, csak néhány mondat, amit egymásmellé raktam így jött össze 🙂 .
Igen, ez egy "képtelen séta", nagyon jól elkapott, megérintő vers, köszönöm, hogy olvashattam!!
Szépen írsz…szépek a gondolatok…jó…szerintem, azok az igazán jó versek, amik "csak úgy", megszületnek, nem kell sokat gondolkodni rajta, szerintem ezt Te így írtad, ezért tetszik nagyon. Sutba a sok ideával, hogy így kell, meg úgy kell…kiírtad Magadból, és ennek van értéke, sokkal több, mintha 28 napon át egy rímet faragnál….így sem jó, úgy sem jó…érezni kell, és ennyi… no leálltam..GRTI
Üdvi: d.p.
Drága Dini!
Nagyon köszi a kedves szavaidat. Jól esnek, de tényleg! Valóban így keletkezett, mint általában, nem szeretek gondolkodni hisz szívből jön azon nincs mit faragni. 🙂 Ugye?