Önéletrajz

1988-ban születtem, kedden. Születésemkor apám álmos, az orvos részeg volt, így mindketten végigaludták a jeles pillanatot.
Csodagyereknek tartottak. Már másfél évesen el tudtam számolni háromig. Valószínű, hogy ebben a szülői gondoskodás is komoly szerepet játszott. („Azonnal fejezd be! Háromig számolok!”)
A lakótelepi gyerekek teljesen átlagos életét éltem: felnőttek idegesítése, polgárpukkasztás és titkos bunkerek kiépítése a homokozó közepén.
Tanulmányaimat a szomszédos iskolában kezdtem meg, melyet azóta bordélyházzá alakítottak át. Rossz nyelvek szerint néhány tanárt el se kellett bocsátani.
Jó gyereknek számítottam. Csak kétszer keveredtem verekedésbe, ebből az egyik követelt halálos áldozatot. Az iskola öreg kertésze megfulladt a röhögéstől.
Óráról is csak egyszer küldtek ki. Az egyik énekórán ugyanis, furulyázás közben, elhánytam magam.
A középiskolás évek nagy hatással voltak rám. Először a sör hatott rám, aztán a röviditalok, végül már a lelkifröccs sem. Itt ért utol az első nagy szerelem. A sebességkülönbségből adódóan azóta már el is hagyott.
Kiváló képességű osztály voltunk. Az érettségi sem jelentett különösebb megpróbáltatást. Nekünk. Tanáraink a ballagás után tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Jelenleg a győri egyetem építészmérnök hallgatója vagyok. Még előreláthatólag beláthatatlan ideig. Ennek egyik oka egy félig jó megoldás a harmadik mechanika vizsgámon. Bár az legalább már félig jó volt.
Kétségbeesésemben múltkor már egy ötezres bankjegyet csatoltam a vizsgalapomhoz. A tanár visszaadott egy ezrest, majd megbuktatott. Azt mondta egy jegy, egy ezres.

Egyéb eredményeim:
– 2. helyezés az építész szakest sörivó/chilisbabevő versenyén
– alacsony vércukorszint
– néhány jó barát
– és Ő.