Nem hagyom, hogy fény helyett
sötétben menetelj,
nem hagyom, hogy dal helyett
zenéket temess el,
megtiltom, hogy szárnyaid
miszlikre szétszakítsd,
s nem hagyom, hogy
dideregj ha kitárod karjaid…
Elviszlek a kertembe virágnak,
locsollak, ápollak,
növesztlek hajtásnak,
szélfútta lelkednek
építek végvárat,
ott leszel kapitány
s a dicső hadjárat,
küzdelmed segítem,
palástom kitárom,
magamhoz ölellek
kín-koldushajnalon,
füledbe éneklek,
napsugár-dallamot,
hogy ébredj a percekkel
s dobd ki a tegnapot…
s könnyeket nem ejtve,
szíved a testedbe,
lelked a főhelyre,
s az éjsötét is
belerohanjon
a reggelbe…
11 hozzászólás
Imádnivalóan gyönyörű….ennyi…by: d.p.
Értesz a befejezésekhez…. és a kezdésekhez… ami közte van az meg mámorító…
Hiába…SW…az sw….örök…
Gratulálok!
Lendületes, szívből jövő, magával ragadó sorok!
Gyömbér
Csodálatos vers, nagyon tetszik.
Szeretettel: Rozália
Öszinte,sőt keserűen optimista.Gr.Z
Könnyed sodrása van
s az üteme is jó,
úgy ahogy van
magával ragadó!
Gratula!
Nagyon szépen köszönöm kedves Dinikém,Gyömbér, Rozália,Zarzwieczky,Félix, hogy olvastátok és véleményetek megtisztel:))
Nagyon tetszik!
Gratulálok: Wolf
Önző módon én ezt most úgy olvastam, mintha nekem szólna. Köszönöm!
Hanga
KöszönÖM Wolf és Hanga, örültem, hogy jöttetek:)
Gyönyörű!
Ha megengeded mégis kiemelek egy részt majd és elrakok. A többit meg a szívemben őrzöm tovább!:)
Gimesi
köszönöm szépen kedves gimesi, örültem neked:)