Isten Állatkertje – Egy igazán hideg tél

1

Rob belépett az ajtón. Csak Pet volt otthon. A konyhaasztalnál ült, és egy üveget bámult. Annyira belemélyedt ebbe a tevékenységbe, hogy fel sem nézett, mikor megérkezett a barátja.
– Szia! – De nem érkezett válasz. – Mi a helyzet? Mit találtál? – Ment egyre közelebb. Ezt addig tette, amíg meg nem látta, hogy milyen üvegről is van szó. Ekkor hátraugrott. – Ez egy Napóleon!
– Ühüm.
– A tiéd?
– Nem, és attól tartok, nem is a tiéd.
– Csak egy lehetséges tulaj maradt.
– Aham. – Rob lemondóan le akart ülni. Megfogta a szék támláját, de egy pillanatra megállt.
– Tudod… a múltkor lopott a tusfürdőmből.
– Komolyan? – Kapta fel a fejét Pet, mintha a legkomolyabb bűntényről lenne szó.
– Igen. – Jött a komoly megerősítés.
– Na ne, ezt meg kell torolni! – Azzal fel is kapta az üveget, miközben Rob sem maradt tétlen:
– Hozok poharat! – Leült az asztalhoz, Pet kitöltött mindkettőjüknek egy kevés konyakot.
– Hát barátom, egészségedre!
– Egészség! – Lehajtották, és egy rövid ideig néztek maguk elé.
– Tudod, elég sokat lopott
– Na ne! Komolyan?
– Komolyan! Majdnem ennek, amit megittunk… hát nem túlzok, ha azt mondom, hogy vagy a kétszeresét!
– Mit nem gondol magáról! Add azt a poharat! Most egy életre megtanulja, hogy lopni nem szabad! – Ismét koccintottak, és megint ültek egy rövid ideig csöndben
– Hiányzik a cukromból. – Jelentette ki Pet.
– Nekem van saját. Nyisd az üveget!
Az italozás közben megérkezett Moon.
– Sziasztok! – Letette a kabátját – Hú, mit isztok?
– Öh, mi semmit.
– Na ne már! – Moon megnézte az üveget. – Áh! Napóleon! Szuper! Beszállhatok?
Kikerekedett szemekkel néztek egymásra a srácok.
– Nem a tiéd? – Kérdezte Pet.
– Nem, én azt hittem a tiétek, azért hoztam be?
– Honnan?
– Hát az ajtó elől.
– De miért tartanánk a konyakot az ajtó előtt? – Érdeklődött Rob.
– Hát mit tudom én! Hogy hideg legyen. Odakint szerintem meg is fagyna gyorsan.
– De Moon, a konyakot testhőmérsékleten fogyasztják.
– Én azt honnan tudjam?
– Te dolgozol kocsmában.
– Én csak kitöltöm a piákat, nem iszom meg!
– És nem tűnt föl, hogy mindenki melegen issza?
– Azt hittem, hogy ez ilyen béna kocsma, ahol nincs hely a hűtőben. A vendégek meg ezt szeretik, mert melegen olcsóbb, vagy mit tudom én! Van amit hideg pohárban adunk, hát biztos a konyakra sajnálják, vagy az nem mutat jól. Még sose gondolkoztam ezen.
– Oké. És most kinek a Napóleonját isszuk? – Kérdezte Pet.
– Azét, aki olyan hülye, hogy a folyosón tartja! – Kapta fel Moon az üveget. – Egyébként, aki azt se tudja, hogy melegen jó a konyak, az nem is érdemli meg. – A fiúk a fejüket rázva mosolyogtak rajta.
– És, milyen volt ma a kocsmázás? – Érdeklődött Pet
– Ma nem dolgoztam.
– Akkor hol voltál?
– Egy állatmenhelyen.
– Ott is dolgozol?
– Az túlzás, hogy dolgozom, a munkáért pénz is jár. Önkéntes vagyok. – A lakótársak arcára kiült a meglepetés.
– Nem is hittük volna.
– Miért? Gondoljátok hogy én csak arra vagyok jó, hogy fölborítsam két ártatlan főiskolás gondtalan életét? – A fiúk összenéztek, és egymás szeméből azonnal kiolvasták az igen választ.
– Hát. Nem is tudjuk. – Válaszolt visszafojtott mosollyal Rob.

2.

– Hello! – Köszönt Pet az ajtón belépett barátjának.
– Szia!
– Na, és mi lesz a mai menü?
– Sült csirkemell hagymás szósszal, meg madártej.
– Hú, jól hangzik.
– Az is lesz! Moon?
– Mint hallhatod, fürdik.
– Már megint?
– Még mindig.
– Egy órája mentem el vásárolni.
– Én azt tudom.
– Hihetetlen. – Mondta, és ledobta a sapkáját az asztalra. Pet arrébb húzta az újságot, amit olvasott.
– Esik a hó?
– Aha, és iszonyú hideg van. – Rob levette a kabátját, kezet mosott és nekiállt a főzésnek.
– Á, hello!
– No lám, no lám. Mi az, a vízművek nem bírta tovább? – Érdeklődött Rob.
– Ha, ha! – Jött a gúnyos válasz. – Nagyon hideg van odakint, és ilyen időben az ember csak két dologra vágyik igazán. Egy jó forró fürdőre, és egy hasonló hőmérsékletű kakaóra, amit elfogyaszthat a tv előtt. Apropó nem akar nekem csinálni egyet valaki, amíg hajat szárítok?
– Mármint tv-t? A nappaliban találsz. – Közölte Pet az újság mögül.
– Ma nagyon viccesek vagytok, mármint kakaót.
– Nem valószínű. De szívesen elárulom a hozzávalók tartózkodási helyét, továbbá mellékelhetek egy receptet is, ha óhajtod.
– Tudjátok miért nincs nektek barátnőtök? Mert nem tudjátok, hogy kell a nőkkel bánni! – Pet felvont szemöldökkel és gyenge mosollyal nézett ki az újság mögül, Rob abbahagyta a csirkemell szeletelését, és egész gyilkos tekintettel meredt a lányra. A hatást fokozta az óriási kés a kezében.
– Hagyjuk, megcsinálom magamnak azt a kakaót! – A lány bement a szobába, a fiúk pedig egymásra néztek.

3.

A fiúk a jegyzeteikbe mélyedve próbálták a szorgalmi időszak utolsó hetén menteni, ami még menthető. Éjfél felé járhatott az idő. Hangos kiabálásra kapták fel a fejüket.
– Ez meg mi? – Érdeklődött Rob
– Valami balhé a ház előtt.
– Nézzük meg! – Pet a jegyzetére nézett, majd Robra.
– Nézzük! – Felpattantak az ágyról, lekapcsolták a villanyt, és kihajoltak az ablakon. Rágyújtottak egy-egy cigarettára. Két részeg férfi veszett össze valamin nagyon. Kiabáltak, és lökdösődtek
– Hát ti mit csináltok? Mi ez a sötét? – Kérdezte Moon. Egy fürdőköpeny volt rajta, a haján törölköző.
– Már ennyi az idő?
– Pszt! Gyere, nézd meg te is, mi folyik odakint! – Hívta az ablakhoz Rob
– Hú, élőadás?
– Aha.
Moon is rágyújtott. Most már hárman lógtak az ablakból.
– Szerintem nő van a dologban. – Állapította meg a lány
– Áh, nincs ott egy nő sem, és egy szórakozóhely sincs a közelben.
– De van kocsma, a sarok után!
– És minek jönnének el onnan idáig balhézni, annyira biztos nem viselik szívükön a kocsma forgalmát.
– Jól van okostojás! Akkor szerinted min kaptak össze?
– Pénz. Valamelyik tartozott a másiknak. – Válaszolt Pet.
– Jaj, ez olyan tipikus!
– Mert a nő ügy nem az.
– Jó, de a pénz tipikusabb.
– Szerintem nem. – Szólt közbe Rob.
A férfiak lassanként elsétáltak
– Na menjünk vissza tanulni!

4.

– Sziasztok! – Nyitott be a szobába Moon.
– Szia! – Köszönt kórusban a két srác. Éppen tanultak.
– Van kedvetek színházba menni?
– Nos, kedves ötlet, de mostanában nem igazán érünk rá színházba járni. – Válaszolt Pet.
– Ugyan már, légyszí! Este lesz. Egy kis kikapcsolódástól csak jobban fog majd az agyatok.
– Mármint ma este?
– Igen? Miért mész valahova ma este? Én úgy hallottam nem érsz rá, mert tanulsz.
– Nem, csak elég hirtelen ötlet. Egyébként milyen darab?
– A címe Három nap az élet. Egy kis színházról van szó, a belvárosban.
– Nekünk mondhatod, elhisszük, örülünk, ha a nagyobb színházakat ismerjük névről Pesten. – Szólalt meg Rob.
– Miért olyan fontos pont mostanában színházba menni? Biztos játsszák máskor is, mondjuk januárban.
– Igen, de ez az első főszerepem… Vagyis főszerepe! Főszerepe! – A fiúk értetlenül néztek rá. – Jó, tehát van egy barátnőm, és ő játszik benne, igen. – Mosolyogva egymásra néztek a többiek.
– Igen, értjük. És hogy hívják ezt a te barátnődet.
– Hát őt Mariannak.
– Szép név. Hánytól lesz az előadás?
– Este hét, úgyhogy fél hatra jó lenne ha elkészülnétek.
– Nem probléma, a kérdés már csak az hogy te elkészülsz-e időben.
– Pontban fél hatkor indulunk Humor Herold. Sziasztok!
Pontban öt óra harminc perckor el is indultak, és fél óra alatt odaértek.
– Nos azt el kell mondanom Marikáról, hogy nagyon hasonlít rám, úgyhogy ne lepődjetek meg, ha egy tök ugyanolyan csajt láttok a színpadon, mint én.
– Mármint Mariannt?
– Igen őt.
– Akkor miért nevezted Marikának.
– Hát, ez… – A mondatot egy kicsit zavarban kezdte. – Ezt tudod, becenévnek hívják kedves Péter! – Váltott át kioktatóan határozottra. – Pet kínnal vegyült mosollyal nézett a lányra.
– Ja, és még mielőtt elfelejtem, én nem igazán fogom veletek nézni a darabot, mert a barátnőm mellett a helyem… – a monológ közben Pet az ercába temette a kezét – …egy kicsit izgulós, és hát mire vannak a jó barátok ha nem erre?
– Moon!
– Igen?
– Te játszol ebben a darabban?
– Nem, Marcsika!
– Moon! – Szólt rá most már igazán türelmetlen hangsúllyal, még mindig mosolyogva.
– Most mi van?
– És akkor se lepődjünk meg, ha szegény Mariann, alias Marika, alias Marcsikát Mónikának hívják majd a végén?
– Előfordulhat, persze, az ember nevét élete folyamán annyiszor elírják, rosszul mondják…
– Moon! – Egész szenvedő hangot préselt ki magából.
– Jó, jó, lehet hogy én játszom benne.
– És ez miért ekkora nagy titok? – Már nem mosolygott, egész ideges arcot vágott.
– Azért mert annyira snassz!
– Sassz?
– Ma már minden hülye kis csitri színész akar lenni, mert azt hiszik, akkor majd itt terem Hollywood. De én igazán ezt akarom, csak elveszek a sok hülye között, és gáz. Annyira hétköznapi!
– Miért? Rob közgazdász lesz. Az szerinted mennyire ritka?
– Így van, és én mégse bánom, engem ez érdekel. Ha más is így érez, legalább nem vagyok egyedül.
– Igazán?
– Igazán, sőt, ha tudni akarod, az építészmérnökire is volt egy kisebb túljelentkezés.
– Kisebb?! – kontrázott rá Rob.
– Na ez az.
– Akkor igazán nem tartjátok gáznak? – Pet először érezte úgy, hogy minden ellenszenv dacára, a lány is közéjük tartozik, és ő éppúgy felelőséggel tartozik érte, mint Robért.
– Igazán nem, nagyszerű leszel!
– Köszönöm! – Moon nagy lendülettel át akarta ölelni, de hirtelen meggondolta magát. – Akkor megyek, szurkoljatok!
– Kéz és lábtörést!