A hegyekbe mentél előlem

Megint messze mentél
Messze távol kerestél
Óriási hegyeket
Hogy ott tőlem távol lehess.
A hegyekbe
Mentél előlem,
Hogy itt
Hagyj egészen,
Időtlen,
Egyedül.
Hisz egyedül is elég vagy
Örökkön szemlélni valódat.
S talán nem is kell neked
Senki sem,
Ki lényeddel
Egyesülhessen.
De bátor az,
Ki elindul feléd
Mert ott a magason,
Nagyon hideg a szél,
S ki tudja a bátor,
Mi várhat rá akkor,
Ha végre találkozik veled.
Szép ez az élet
S én szeretek harcolni véled
Akkor is, ha te nem vársz,
Mert ott fenn a sziklák
Körülvesznek,
S lehet, hogy nem engednek közelebb.
Az úton néha-néha megállok
S hidd el, sokszor fázok
S te ott fenn a hegyekben
Kacagva nézed szüntelen
Botlásaimat.
De senkivel sem cserélek
S amit itt lenn,
Hegyeid alatt élek,
Elébed rakom.
S akarom,
Hogy nézd meg.
De ne ítélj meg,
Azt nem akarom.
Csak fogd a karom,
Húzz közelebb
S ott fenn a felhők felett
– egy percre is –
De engem is szeress.