Csak egy pillantás,
csak egy életet adó mosoly.
Az örömhöz nem is kell más,
csak, hogy hozzám közel hajolj,
hogy csodálhassam a szemed,
hallhassam a lélegzeted.
Megfoghatatlan dolgok,
múló pillanatok, mégis
örök emlékek, mik folyton
erőt adnak, amikor végig
az úton egyedül megyek,
mert a végén talán veled leszek.
Összes gondol elfelejtve
hallgatom minden szavad.
Testem, lelkem megremeg,
ha tekintetünk egymáson megakad…
Rád nézve újból remélek tovább,
minden nap hozhat még egy csodát.
3 hozzászólás
Reményhez!
Mi mindent el tud mondani egy pillantás… éreztem már és gyönyörű próbálkozás volt leírni, meg is közelítetted, de sajnos még mi sem tudjuk (költő palánták) leírni a valóságos érzetet, pedig érezzük! 🙂
Gratulálok! Köszönöm.
Hát igen… nekem pont ezért nehéz jó dolgokról írni… mert sosem érzem elég jónak… ha szomorú vagyok valahogy jobban megy az írás, de azért próbálkozik az ember 🙂 Köszönöm a véleményt!
Kedves Reményhez! Tetszett az írásod, kedves, bájos sorok. Kis csodák a nagy életben:-) Pont egy vershez való téma, örülök, hogy olvahattalak!
H.