Most volt
Még eleven az emlék.
Még orromat csípi a fertőtlenítő kesernyés szaga.
Még élő a rettegés: Téged is elveszítelek.
Még hitetlenkedve nézem a csodát, aki Vagy.
Alig merlek megfogni, féltem törékenységedet.
A fényképezőgép „ugrásra készen” áll, örökítsen meg minden pillanatot.
Karom még óvón fonom köréd.
Meghökkent a látvány: egyenesen állsz, és imbolyogva indulsz felém. Hitetlenkedve számolom lépteid: egy, még egy, még egy, ….. – még egy lépés, és átveszed a diplomád.
Elegáns férfi nyújtja a dékánnak a kezét, kamaszos kölyökvigyorral az arcán.
Még eleven az emlék.
Még érzem babaillatod, de ölelésedbe már egy lány simul.
Még számolom a lépteid ….de egyre távolodik a koppanás.
2 hozzászólás
Már hiányoztál. Ha mindig ilyen remekművel fogsz visszatérni, akkor biztatlak: Menj, ne törődj velünk.
Gratulálok! Wolf.
Nagyon szép írás, árad belőle a szeretet.
Szeretettel: Rozália