Fahéj

El tudjátok képzelni, hogy milyen, ha egy nap egyedül maradtok a világban?
Nem feltétlen a Halál miatt. Halál! Mindenki fél tőle és még is várja. De hogy keresi és hívja?! Na, ez igen ritka, még is néha megtörténik. Mint akkor…
Egy épület tetején láttam meg. Egy korlát előtt állva, előre dőlve markolta azt. A mélybe bámult. Nézte, hogy rohangálnak alatta az emberek. „ Senki sem vesz észre! ” mosolyogta „Senkinek sem fogok hiányozni! ”
A naplemente szépségét már rég nem tudta értékelni. Gondolatai az emlékekben jártak. Szemeit lecsukva csak a múlt fájó emlékeit látta leperegni. Apja sírját, a sok verést a mostoha apjától, bántó szavak visszhangoztak füleiben. De a legrosszabb még is a halott testvérének látványa volt és a bűntudat, ami markolta szívét és nem eresztett. Szemeiből hatalmas könnycseppek indultak öngyilkos útjukra a mélybe.
Az épület, amely tetején álldogált egy több tíz emeltes lakóház az alján kisebb üzletekkel. Többek között a törzshelyével a Flamma kávézóval. Ahonnan épp most lép ki valaki az egyik könnycsepp alá. A csepp végiggördül az ismeretlen fiú arcán, majd a földre hull. A fiú felnéz „Esik? „majd még visszaszól a helyiségbe.
– Sietek vissza! – felveszi sapkáját és indul is.
Ő sem látta meg a lányt! Hát senki nem menti meg őt? Kár! Alig élt még és esélyt sem ad a boldogságra magának. Hirtelen szél támad és bátorítóan megsimogatja a lány arcát, aztán csak kacéran játszik a hajával. Aki lassan elengedi a korlátot. Már csak 2 ujj, csak 1 és…. Oda sem merek nézni!
Nem zuhan, bár ő ezt még fel sem fogta. A szél most egyenest a lány arcába fúj. „ Ilyen lenne zuhanni?” Nem meri kinyitni a szemét, a könnycseppek még hullnak szemeiből.
Lassan felemelkednek a szempillái, még épp látja, hogy bukik a nap a horizont alá. Reszket és sokkosan áll a házperemén. Hirtelen egy erő húzni kezdi egyre beljebb, át a korláton, egyenest a tetőre. Meleg lehelet simogatja tarkóját, a kezek egyre szorosabban fonják át, mint egy kígyó.
– Mi a frászt akartál te csinálni?! – egy kétségbe esett kérdés töri meg a hátborzongató csendet. A kérdés nagy közdelemmel, jut el a tudatában, de a választ már csak ő tudja, mert elájul. – Hé, kis lány?!
Nyugalom szállja meg a lány testét, ernyedten fekszik megmentője karjaiban, csak reméli, hogy ha felébred már nem lesz ebben a világban. Az egyetlen illat, amire mindig is emlékezni akar az a fahéj. De arra is csak azért, hogy ne feledje el azt a két gondtalan szempárt, amely mindig olyan vidáman hozta ki neki a fahéjas sütit és a forró csokit. A kedves pultos fiú! Most is ő mosolyog rá, miatta talán még lehetett volna élni is, de ez az ügy reménytelen hisz neki barátnője van.

Lassan hajnalodik, a világ ébred, az emberek munkába mennek, az iskolások pedig nyögik a tanulás terheit. Mindenki munkába indul. Csak a mi kis öngyilkos jelöltünk, bújik a meleg takaró alá a hideg világ elől. „ Fel kéne kelni és megnézni hol vagyok! ” Lassan nyílnak a szemek. Majd hirtelen felül a test. „ Nem haltam meg?! Ez! Ez! Egy szoba!!! ” a lány mohon nézi a helységet ahol felébredt. Kis szoba egy ágy, asztalszékkel és rengeteg könyv, kis lámpa. Lassan felkel, és az asztalhoz sétál, ahol egy kis levél hever:
Ha felkeltél, gyere le a folyosó végén lévő lépcsőn, de előbb öltözz fel.
Aláírás nincsen! „ Ki hozhatott ide? Hol vagyok? Áh, nem tehetek mást!”
Édes fahéj illat terjengett a folyósón a lépcső irányából. A kis hölgy mohon szimatolta az ismerős illatot és szinte megbabonázva követte azt. Le a lépcsőn át egy nyitott ajtón egyenest a Flamma zsúfolt helyiségébe. Hirtelen gyökeret vertek a lábai. „ A kávézó! Ott meg ő, integet nekem! ”
– Gyere, ülj ide! – kiabál a tömegen keresztül a pultos gyerek. A lány nem ellenkezik és leül, a helyre ahova a srác mutat. – Mindjárt hozok valamit! – azzal eltűnik. A lány pedig gondolataiba mélyed. „ A lépcső idehozott akkor ő lehet a lakás tulaja ott fenn? De hogy kerültem hozzá?”
Ahogy lenéz maga elé, egy fahéjas keksz és egy nagy bögreforró csoki bűvöli szemeit. Hasa korog, és mohon neki esik a finom ételnek. Nem is veszi észre, hogy a fiú elé könyököl a pulton és mosolyog. „ Olyan aranyos! „
– Látom éhes voltál? – neveti a fiú, amikor a lány eltűntette a kekszet.
– Köszönöm! – pirul el a lány.
– Ugyan! – néznek egymás szemébe és mind a kettő elpirul. – Várj egy morzsa itt maradt. – a fiú megérinti a lány ajkait, végig simítja azt, majd megcsókolja. A lány meglepve néz a fiúra a fiú is a lányt, nézi. Zavarban vannak, és a lány hirtelen feláll és elrohan.
– A francba! – csap egy hatalmasat a srác az asztalra, a bögre felborul és az édes csoki végig folyik a pulton le a földre és minden szem őt nézi. – Még ez is!
Dühöngve kezdi takarítani a kiömlött italt. Ahogy a pult előtti foltot takarítja egy cetlire lesz figyelmes. „ Biztos ő vesztette el! „
Kinyitogatja a papírt és olvasni kezdi. A papír csak egy dolgozat, de arra elég, hogy a fiú mosolyogva folytassa a munkáját. „ Meg vagy! Elfuthatsz, de nem menekülhetsz! Soha nem adom fel, az enyém leszel! „

Az izgatott lány egyenest haza futott. Amióta a testvére meghalt egyedül él, így senkinek nem kellett magyarázkodnia, hogy hol volt egész éjjel. Leült a kanapéra, fejét térdeire helyezte és mosolygott. „ Fahéj íze volt!”
Hiába érezte, a fiú hiányát azon naptól kezdve kerülte a kávézót. Nem mert esélyt adni egy újabb csalódásnak. Most már tudta, emlékezett rá, hogy aznap este mielőtt elájult volna…
„ Az ő ruhájából áradt a fahéj csábító illata! „ Az iskolájában senki semmit sem sejtett abból mit is akart ő csinálni. Azt sem vették észre, ahogy órákon a szemben lévő kávézót stíröli. Nos, igen a Flamma a sulival szemben üzemel. Így ha nem is jár be a kávézóba, de legalább láthatja a fiút.
Aki mint mindig most is kedélyesen szolgálja ki a vendégeit. „ Fáradhatatlan! Ó, felézett! Remélem nem vett észre” A lány szíve hevesen vert, pusztán a tudattól, hogy a fiú felnézett.
„ Azt hiszed, nem látlak? Kis bogár, ha tudnád, mit tervezek neked! „mosolygott a fiú.
Másnap minden olyan unalmas volt, az idő lassan vánszorgott előre. A tanár mondta az unalmas monológjait és a nyitott ablakon keresztül a pajkos szél édes illatokat sodort a terembe. Már senki sem figyelt arra, hogy ki, kit támadott meg a második világháborúban. A diákok arról álmodoztak milyen sütit fognak venni majd. Csoki torta, minyon, habos sütik és édes kekszek szállták meg elméjüket. Kivéve a leghátsó padban ülő ismerős lányt. Neki ez az illat nem az ételeket jutatta az eszébe. „ Eddig soha nem volt ennyire erős ez az illat!”
Ahogy kicsengettek hatalmas csacsogó tömeg tódult ki a kapukon. A legtöbb lány arról beszélt, hogy ki az a helyes fiú, aki egy tál fahéjas keksszel áll a kapuban.
„ Ki lehet a szerencsés? Kit várhat? Bárcsak miattam lenne itt? ” ezeket és hasonlókat suttogtak egymásnak. Nini! Ott jön a mi kis öngyilkos lánykánk.
A híreket persze ő is hallotta még benn az iskolában, de az illatokat csak most érzi. Felemeli tekintetét a szürke betonról és egyenesen a fiú szemeibe bámul. Teste nem mozdul, szíve hevesen ver, arca egyre pirosabb. A fiú hatalmas mosollyal áll meg közvetlenül előtte, szíve neki is hevesen ver. Minden szem őket nézi és irigykednek.
– Szerintem kerülsz. – kezdi a fiú zavartan. – Szóval… Nem szoktam feladni olyan könnyen, de ha most nem veszel egy sütit soha többé nem látsz! – a fiú zavarában és idegességében lehunyja szemeit. „ Csak egyet! Csak vedd el azt a sütit!”
– Azt nem viselném el! – súgja a lány elcsukló hangon és elveszi azt az egy sütit. A srác hirtelen kinyitja szemeit és elejti, a tálat a sok édes sütemény szétgurul az aszfalton. Kezei nem a tálat kívánják szorítani, hanem a lányt akarják ölelni.
– Soha többé ne mássz a tetőre egyedül. – súgja a fiú két csók között.
„ Amíg érzem a fahéj illatát és ízét nem is teszem!”

Vége