A kutya hűsége

Pali bácsi egyedül horgászott a tóparton. Napos, kellemes tavaszi délután volt, a vízfelszín sejtelmesen, lágyan hullámzott, érzékien kitárulkozott, csendes csobbanások kísérték, zenét komponáltak, harmóniát teremtettek. Pali bácsi nem fogott semmit, nem is bánta, oly mindegy volt már neki, hogy fog-e halat, vagy sem. Horgászni szeretett, és élvezte a látványt. Nyugalommal, békés gondolatokkal töltötte el a 60 éves agglegényt a tájék maga.
-Szép jó napot, pajtás!- Sanyi jött felé, Fanni nevű malamutjával.
-Szia, öreg cimbora! De rég jártatok erre. Fanni már nem szereti a halat? – jót nevettek, Fanni utálta a halat mindig. Pali bácsinak most tűnt fel, hogy azelőtt szinte minden nap elsétáltak feléje, és egy jó ideje már nem. Odaért végre a kutya is, aki útközben elfoglalta magát a röpködő bogarakkal. Fark csóválva ment Pali bácsihoz egy karnyújtásnyi közelségbe. Mindig ezt tette. A kutya mindig így ment Palihoz, ránézett és várt. Várt, hogy megsimogassa az öreg. Most is így történt.
-Fanni, szép csaj vagy! – aztán elhallgatott, csak simogatta a kutyát, hosszasan, szó nélkül, közben egymás szemébe néztek.
-Sanyi! Mi a baj?-
-Hogy mi a baj? Mi lenne?-
-Látom a kutyádon, gyere ülj le, mesélj.-
-Semmi nincs.-
Ez a kutya le van fogyva, és nem hiszem, hogy ne adnál neki enni, és látom a szemén, elmondja nekem, hogy nagy baj van, ami neki nagyon fáj.-
-Öregszik már ő is, nincs étvágya. Elvittem orvoshoz is, vitamint adott neki, legyengítette a tél.-
-Ne bolondítsál már! Egy malamutnak a tél jelenti az igazi életet, az nem gyengíthette le… – és folytatta volna, de barátja szemében egy alig észrevehető könnycseppet fedezett fel. A kutyára nézett zavarában, aztán róla is elfordította tekintetét, fájdalmasan szomorúak, sóvárgók, vágyakozók voltak ezek a szempárok, ugyanazt fejezték ki, mint a gazdájáé. A hiányt. Valami hiányzott nekik. Szemek, amik többet beszélnek, többet mondanak el, csevegőbbek a restelkedő verbális kifejezéseknél. Pali bácsi értette ezt a nyelvet, a szív nyelvét.
-Mondd el! Ha nem is tudok segíteni, legalább megkönnyebbülsz. -Sanyi hallgatott egy darabig,aztán rekedten, szinte fuldokolva annyit mondott:
-Elment. Elhagyott.-
Pali a vízre meredt, szeme már nem érzéki gyönyöröket keresett, hanem egy képet, egy utat, egy ösvényt. Mit mondjon most? Mit mondhat? Tudta, hogy a lány néhány hónapja költözött oda a barátjához. Ván lány, nem is szép, jó, hogy akadt neki valaki. Már akkor megtört náluk valami, elveszett a megszokás. Emlékezett, az asszony nyugtalan lett, féltette a lányt a csalódástól. Ahogy elment a lány, még ő is lejött néhányszor a tópartra a férjével és Fannival. Akkor valahogy betegebbnek is tűnt. Most ötlött fel benne, mennyire látszott rajta a betegsége.
-Mit mondott, miért megy el?-
-Azt mondta, hogy nem akar velem élni tovább, én csak kihasználom, nem veszem figyelembe, hogy ő mennyire beteg, úgy teszek, mintha ő csak nyűg lenne rajtam. Mérges voltam, elengedtem. Sokat idegesített. De mióta elment, nem találom a helyem. Látod… Fanni sem. Nem eszik, és úgy néz rám, hogy megbolondulok tőle. Anettről látta, hogy boldog, elfogadta, hogy ő elment, de hogy az asszony miért ment el, ezt nem érti.-
-És te érted már?-
-Nem értem, de megveszek, úgy hiányzik.-
-Mit tennél, ha visszajönne?-
-Mindent megtennék, úgy lennék, mint ez a kutya, aki azért szereti, mert ő a gazdája, és tőle függ a léte.-
-Barátom! Visszajön az asszony! Őt is a kutyahűség hozza vissza. Együtt éltetek már ezer éve, és mint a kutyának, neki sem lehet más gazdája, nem lehet más élete, éppúgy, mint neked. Titeket Fanni szeretete köt össze. A kutya miatt hozzád is visszajön – Pali sejtelmesen mosolygott, Sanyi nem értette, de kis nyugalomra lelt, barátja mindig sejtelmes volt, de ha beszélt, valami nyugalom szállta meg mindig a lelkét a szavaitól.
Hazafelé Fanni jókedvűen szaladt, valami értelmet, valami örömöt adott életének. Talán értett minden szót, felfogta az eljövendőt.
Az asszony néhány nap múlva visszatért hozzájuk.