Irány a tanyai élet !

Nosztalgiával gondolok vissza arra időkre, amikor 1990 előtt a munkahelyemen a legfontosabb követelmény az volt, hogy megjelenjek, még ha némi késéssel is. De elmúltak már ezek a régi szép idők, reggel bementünk a munkahelyünkre, megfőztük a palacsinta sütőben pirított, kenyérhéjból készült feketénket, adtunk hozzá egy kevés cukrot majd szertartásosan aprókat kortyolgatva ellocsogtunk a vasárnapi meccsről, vagy egyéb haszontalan témáról egészen kilenc óráig. Csak akkor rebbentünk szét gépeinkhez amikor az igazgatótól a napi jelentéstételről megérkezett a mogorva műhelyfőnök, aki egyben a szekció párttitkára szerepét is betöltötte, mert ugyebár egy gyárban közönséges munkás nem lehetett párttitkár, ha lett is a Pártunk rögtön előre léptette valamilyen magasabb funkcióba. De hiába is mentünk gépeinkhez, mert úgysem nagyon volt, amit csinálni, mert a műhelyünk a szocialista pokol mintaképe volt. A hónap első felében egyetlen darab rendelésünk sem volt, ha aztán lett rendelés, nem volt anyag, ha a hónap vége felé lett anyag, a nap nagyobb felében nem volt villany, így a gépek mint a holtlelkek pihentek a helyükön. Néha megvillantak a jelző lámpák, megérkezett a villany, befogtunk egy darabot, hogy megmunkáljuk, amikor már éppen kész lett volna, a villamos energiát olyan gyorsan szakították, meg, hogy a 90 százalékra kész darabnak éppen tönkremenni volt ideje. Egy félóra múlva kezdhettük mindent elölről, így termelgettünk, de leginkább selejtet, amelyek mint csata után a halottak hónapokig pihentek a raktárunkban, amíg elküldték az ócskavasba őket. De ennek a boldog korszaknak is egyszer vége szakadt. Eljött a véres és vértelen forradalmak ideje. A kommunista rendszerek úgy dőltek össze mint 9 fokos földrengéskor a gyengébb házak. Nagy tűntetések, lövöldözések közepette vagy a bársonyos asztalnál megszületettek a kommunista rendszerek kis és nagy talpnyalóiból, haszonlesőiből a magára hagyott hatalmat rögtön nyakon ragadó, a szocialista erkölcsökön nevelkedett új demokraták. A „forradalmak” elől szétfutott patkányok lassan visszaszivárogtak régi vezetői székeikbe, majd patkányokhoz méltóan, szorgalmasan elkezdték rágni a demokrácia alapjait. Az igazgató, főkönyvelő, főmérnök tudták mi a teendő, mintha pártiskolában csak azt tanulták volna. A munkások jobb munkakörülményekről, magasabb fizetésekről, kapitalista életmódról álmodoztak, amíg a patkányok rágták a vezetékeket, hagyták megrozsdásodni a gépeket, A kitört ablakokat már senki sem pótolta, az omladozó vakolatot hagyták tovább pusztítsa a fagy, nedvesség, és az eső. Az gyárudvart felnőtte a burján, mindenütt kidobott, gépek és gépalkatrészek hevertek szinte sírva várták, végzetük beteljesedését, hogy beolvasszák. Lassan rémhírnek minősített szóbeszédek keltek szárnyra, amelyek gyorsan bejárták a várost, majd az egész országot. Elbocsátások lesznek, gyáreladások, bezárások. Természetesen ezt a kezdetén még a szkeptikusabb emberek sem hitték, különben is már annyit hazudtak nekik az utóbbi 50 évben , hogy miért lenne pont ez igaz okoskodtak. Sajnos a szóbeszéd nem volt szóbeszéd ez alkalommal, sok évtized után igaznak bizonyult. A munkások csak azt vették észre, hogy napról, napra üresebb a gyár, akik még néhány hónapja a szocialista erkölcsről, becsületről, tisztességről papoltak lassan kezdték ellopni, kiüresíteni a gyárat, a közvagyont, amelyet a szocialista kizsákmányolás legkeményebb módszereivel kicsikart munkás izzadságból épített fel a letűnt kommunista rendszer. Miután a közvagyon ellopásával, elherdálásával megtömték jól a zsebüket a politika felé kezdtek kacsintani. Parlamentárok, képviselők lettek, aztán olyan törvényeket hoztak, amelyek szentesítették, törvényesé tették a köztörvényes visszaéléseket, megengedhetővé, a politikusoknak és talpnyalóiknak a lopást, elsajátítást, az 1 dollárért megszerezhető milliárdos értékű javak megkaparintását. Szándékosan tettek tönkre mindent, tervezett módon pusztították le a gyárat, hogy a kócerájá nyomorított gyárat, hogy valaki a brancsból megvehesse semmiért. Az új tulajdonosok ígértek mindent, a termelés fokozását, a munkások megtartását, jobb fizetést, nem beszéltek elbocsátásáról, de műhelyből látták az ott dolgozók, hogy ez csak mellébeszélés, ezért nem hitte ezt már senki. Én magam nyugodt voltam, kész tervvel vártam az elbocsátást. Gondoltam magam hogy 50 évesen nem alázkodom meg többet, nem futkározok állás után , hanem eladom városi tömbház lakásomat és veszek egy olcsó falusi házat, és még pénzem is marad öregségemre. Ott majd megterem minden saját szükségéletre, zöldség , gyümölcs, tyúkot, malacot, nyulat tartok lesz elfoglaltság, a nyugdíjból megvásárolom a többi szükségest. El is mondtam a nagyléptű tervemet a műhelyben dolgozó kollégáimnak, azok előre komor arcot vágtak, aztán mind mosolygós lett az arcuk, majd röhögésbe törtek ki, mutató ujjukkal a fejüket bökdösték nagy hahotázás közben, hogy az öreg Szabó begolyózott. Majd összevissza kiabáltak: te akarsz öregségedre tehenet tartani, disznót nevelni, kapálni, aki életében csak a kalapácsot ismerte, aki azt sem tudja melyik a tehén eleje, vagy hol található a tehén csöcse? Nahát ez az év legjobb vicce lesz- gúnyolódtak egymást túl licitálva. Én csak legyintettem rá, majd elmegy a kedvetek a röhögéstől mihelyt megkapjátok az elbocsátó szép üzenetet. Amíg ti havonta kunyeráltok egy kis munkanélküli segélyért, én olyan gazdaságot hozok létre, hogy megöl majd az irigység. Már láttam is lelki szemeim előtt a szép nagyszarvú tehenemet, amely napi 15-20 liter tejjel hálálja meg a jó gondozást, vagy ahogy karácsony előtt leszúrom a 150 kilósra gömbölyödött disznócskámat. Nem kellett sokáig várni néhány napra, ahogy elmondtam barátaimnak a tervemet, a volt pártitkár komor arccal ,és egy köteg papírral bejött a műhelybe,amit szétosztott a műhely dolgozói között, mindenki kapott egy példányt a pecsétes lapokból. A nagyhangú barátaim a szemüvegüket keresték csak a fiatalabbak kezdtek rögtön a néhány soros szöveg elolvasásához. Amelynek rövid szövege a következő értesítést tartalmazta: Tekintettel a részleg bezárására a termelés ….01. 06… 2000…..dátummal megszűnik, ezért x úrnak a további szolgálatára a gyár igazgatósága nem tart igényt. Pecsét, aláírás. Tehát szabad lett az út a koldus életszínvonalat biztosító munkasegély, vagy a tanyai élet felé. Az utóbbit választottam.