Gyilkosság a hyttében

Gyilkosság a hyttében

Besötétedett, mire a hegy tetejére értek. A hóborította tájat halványsárga fénnyel vonta be a felkelő hold. A Glittertind némán és büszkén emelkedett a magasba Norvégia fölött. Méltán hívják az óriások földjének, itt a méretek átértékelődnek. Andreas fáradtan csatolta le magáról a sítalpakat. Kimerítette a hosszú, felfelé tartó menet. Hamarosan felesége is utolérte.
– Miért nem vártál meg?- kérdezte szemrehányóan. – Úgy féltem egyedül.
– Ugyan már- legyintett a férfi. – Nem voltál egyedül, csak egy kicsit lemaradtál.
A hytte barátságosan hívta menedékébe az arra tévedő vándort. Bent kellemes meleg és vidám hangulat fogadta a fiatal párt.
– Végre itt vagytok! – állt fel karosszékéből Jonas.- Már azt hittük, nem is jöttök.
– Megígértük, nem? – felelte Andreas, miközben közelebb lépett a pattogó tűzhöz.
Henrik a kandalló előtt hevert egy szarvasbőrön, konyakot szopogatott felhevült arccal.
– Isztok valamit?- tudakolta az újonnan jöttektől.
– Hagyd csak, majd töltünk magunknak- indult Andreas a bárszekrény felé.

– Aú, ez égeti a számat!
– Mondtam, hogy erős lesz. Jonas kizárólag így szereti- nevetett Hanna.
Malin visszatette a fakanalat a fortyogó lébe. Elmerengett azon, hogy Hanna mennyire nem ismeri a férjét. Még hogy szereti a csípőset. Amikor lopott találkáikon közösen főznek, mindig kihagyják a gyomorforgató fűszereket.
– Akkor ez ugyancsak ízleni fog – jegyezte meg némi iróniával.
Hanna belenézett a menedékház falán lógó satnya tükörbe.
– Mit szólsz az új frizurámhoz?
Csak ezt ne kérdezte volna, gondolta Malin keserűen. Hanna ugyanis hetenként változtatta a frizuráját, kipróbálta a legrikítóbb színeket, hogy előnytelen oldalát is megmutathassa. Ez a citromsárga haj inkább egy kanárihoz illene. Meg amúgy is, miért nem látja már be, hogy Jonas sokkal jobbat érdemelne, és takarodik el. Például azt hiszi, hogy tud főzni, de csak méregerős kotyvalékok kerülnek ki a keze alól.
– Hát itt vagytok- toppant be hozzájuk Thea. – Elhoztam a süteményt.

– Ne, észrevehetik!
– Dehogyis, senki sem lát ide a kunyhó mögé.
– Azonnal kiszúrják, hogy mi ketten eltűntünk- bontakozott ki a nő a férfi szenvedélyes öleléséből.
– Akkor azt mondjuk, hogy levegőztünk egyet.
Fekete felhők takarták el a holdat, havat sodort a szemükbe az egyre erősödő szél.
– Várd meg az éjszakát- kérlelte a nő. – Ha majd mindenki elaludt, találkozhatunk.
– Nem tudok várni, kérlek, szánj meg legalább egy csókkal – fogta át újra a nő vállát a férfi.
– Nem bánom, de csak eggyel.

Már majdnem felértek a Glittertindre, Norvégia legmagasabb pontjára, amikor Hanna váratlanul leült.
– Mi az édes, elfáradtál?- Jonas szavai kedvesen csengtek, de valójában csak türelmetlenségét palástolta. Hónapok óta készült erre az útra, és most a cél előtt rég nem érzett gyermeki türelmetlenség fogta el.
– Nem bírom tovább- panaszkodott Hanna. – A sícipő teljesen feltörte a lábamat. Biztosan vérzik is.
– Próbáld meg összeszedni az erődet, drágám, már nincs sok hátra.
Hanna gondterhelten rázta a fejét:
– Nem tudok lábra állni. Leszakad a sarkam.
Elérkezett a perc, amikor Jonasnak óriási szüksége lett maradék béketűrésére. Legszívesebben száguldott volna a menedékház felé, ehelyett itt kell ácsorognia feleségét vigasztalva.
– Én mondtam, hogy ne jöjjünk el. Te erősködtél annyira. Pedig megbeszéltük, hogy az idén otthon ünnepelünk. – Hanna esetlenül csengő szavai továbblibegtek a levegőben.
– De édesem, Henrikék és Andreasék is rendes emberek. Meglátod, jól fogod magad érezni, csak állj már föl végre!
Hanna nem mozdult.
– Azt hiszed, nem tudom, ki miatt van ez az igyekezet?
– Csak képzelődsz- intette le a férfi. Szerette volna kerülni a veszekedést, de érezte, lehetetlen.
– Malinnal akarsz együtt lenni- hangzott el a vád.
– Hanna, ezt itt és most fejezzük be! A barátaink kedvéért megyek, mind a négyükért. Ha pedig nem akarsz jönni, visszafordulhatsz. A parkolóban ott az autó.
– Jövök- szánta el magát Hanna, – de ha észreveszek bármit is Malinnal kapcsolatban, megkeserülöd!

– Kész a vacsora!
A társaság tányérral és kanállal a kezében vonult a parányi konyhába. A deszkarések között beszökő fuvallat meglóbálta a mennyezeti petróleumlámpát. Embert utánzó torz alakok árnyéka vetült a falra.
– Ki kér először, ki a legéhesebb?- kérdezte Malin.
– Én, én- tolakodott előre Andreas, amin senki sem csodálkozott. Túlsúlyos testével afféle konyhamalacnak számított. Már azt is furcsának találták, hogy főzés közben nem ment ki torkoskodni.
– Jaj, Andreas, muszáj, hogy mindig te legyél az első?- intette le Thea.
– Ha éhes, akkor csak egyen- mondta Malin.
Szemmel láthatóan elégedettek voltak a borban párolt szarvassal, bár Jonas birkózott a csípős íztől felszínre törő asztmás rohamával.
A szél már teljes erővel dühöngött. A förgeteg befedte az ablakokat, elzárta a kijáratot. A lámpa egyre halványabban világította meg a szobát.
– Nemsokára kialszik- nézett föl Henrik. – Hoztatok petróleumot?
– Hú – csapott a fejére Hanna. – Tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
– Azt akarod mondani, hogy egyetlen cseppet sem hoztatok?- szólalt meg vészjóslóan Malin.
– Ne haragudjatok, elfelejtettem!
Henrik bosszúsan vakarta meg a fejét:
– Ez nem lehet igaz. Rátok bíztuk, és ti elvállaltátok. Jonas, mondj valami!
– Én mosom kezeimet. Hanna azt mondta, hogy ő majd beszerzi.
– Meg is vettem, és odakészítettem az előszobaszekrényre, de sajnos ott maradt.
Andreas színpadias mozdulatot tett:
– Sajnálom, de ez van. Behozhatjuk a lámpát a konyhából is.
– Nemsokára az is kifogy- jegyezte meg Thea.
– Mi van a hálószobai lámpákkal?- kérdezte Malin, akit megrémített a gondolat, hogy nem lesz mivel világítaniuk.
Henrik elkeseredett nevetése volt a válasz:
– Azok üresek. Mi töltöttük volna meg.
Hamarosan sötétség borult a menedékházra.

Tiszta, fagyos levegővel köszöntött be a reggel. Malin buzgón tisztogatta az ablakról a ráfagyott havat. Andreas az álomtól még dagadt szemmel, kócosan indult a bejárati ajtó felé.
– Megpróbálom kifeszíteni – mondta. – Biztosan jól megfagyott az éjszaka.
– Rendben – bólintott Tea -, addig én megcsinálom a reggelit.
Andreas hevesen az ajtónak dőlt, de az csodák csodája, azonnal kinyílt. Nocsak, csodálkozott egy pillanatra, majd kilépett a metsző hidegbe. Arcát a felkelő nap felé fordította, a csontig hatoló levegő egy kicsit feloldotta másnaposságát. Komótosan nézett körbe. A hó súlyától csüngő ágú fenyő alól sárga szőr kandikált ki. Bár már nagyon didergett, mégis úgy döntött, megnézi. Elhullt állatra számított, ám döbbenten vette észre, hogy a citromsárga csomó mellett megdermedt emberi kéz ujjai merednek a tündöklő ég felé. Óvatosan közelebb lopózott, és egy holttestet pillantott meg. Az elkékült arcban riadtan ismerte föl Hannát.

Szinte hasítani lehetett a csöndet. A sötétség félelmetes szellemekkel töltötte meg a hyttét. Már nem is emlékezett, hogyan botorkáltak fel szobáikba, és tértek nyugovóra a kandalló félhomályánál elfogyasztott italok után. Malin táskájából még a nemzeti étel, a laks is előkerült. A grillezett lazactól gyomruk tökéletesen megtelt. Aztán a maradék tűzifa is elfogyott. Hallgatózott egy kicsit, de egyik hálószobából sem hallatszott mocorgás. Óvatosan kinyitotta az ajtót. Felesége ágya néma maradt. Puha léptekkel tapogatta a lépcsőfokokat a konyha felé, ahol szerelme várta.

Végre hazaértek. Úgy tűnt, a borzalomnak sosem lesz vége. Szörnyű, hogy valaki ilyet tett, méghozzá közülük. Életet kioltani, maga a gyalázat. Még egy tyúkba sem lenne ereje kést döfni, nem egy emberbe. Bár Malin is haragudott Hannára, ki nem állhatta affektáló stílusát, gőgös modorát, azt, ahogyan uralkodott Jonason, ilyesmire sosem vetemedett volna. De akkor ki lehetett? A rendőrség hazaengedte őket, de egyelőre nem hagyhatják el a várost. Gondolataiba merülve fejezte be a kicsomagolást. Henrik a szomszédba ment, visszahozni a gondjaikra bízott papagájt. Már majdnem a helyére tette a bőröndöt, amikor az alsó rekeszben valami éleset tapintott ki. Borzadva vette kezébe a szalvétába rejtett, éles kést.

Henrik pontosan tudta, merre kell mennie. Messziről kiszúrta az asszony kissé kapkodó légvételeit. Hangtalanul ölelte át, majd szerelmes csókban egyesültek. Hanna magában kuncogott. Tehát valóban igaz, hogy Malin és a férje szeretik egymást. Mekkorát néz majd, ha a szemébe világít a zseblámpával. Az ágya alatt találta véletlenül, ekkor született meg a fejében az ötlet. Közölte férjével, hogy Malin a konyhában tölti az éjszakát, jógagyakorlatait végzi. Majd tüntetően a másik oldalára fordult, és alvást mímelt. Szerencsére sikerült úgy kiosonnia, hogy a férje nem vett észre semmit. Már előre látta megnyúlt arcát, amikor észreveszi, hogy Malin helyett a feleségének vallott szerelmet. A férfi csodálatos szeretőnek bizonyult. Mikor kissé lecsillapodtak, Hanna elérkezettnek látta az időt, bekapcsolta a lámpát.
– Te nem Thea vagy?
– És te nem Jonas? Te szélhámos, gazember mit tettél?
– Csssss, ne olyan hangosan, még meghallják. Bocsáss meg, én azt hittem, Thea az. A fülébe súgtam, hogy itt lesz találkánk.
– Mit műveltél velem? Aljas módon átvertél. Azt hittem, Jonas az. De ezt még megkeserülöd! Föllármázom az egész házat.
– Kérlek hallgass!
– Nem hallgatok!
– Mondtam, hogy hallgass, hallgass, hallgass!
A kés nyílegyenesen fúródott Hanna mellkasába.