Csend jár a fák körül, a tónál,
Ritkás világosságot ád a ház,
Sötétben halkan motoz egy hangyász,
Indul a szél, sebesebb egy lónál.
Csend jár a felhők között szelíden,
Vadul suhan a fellegek hegyén,
Majd lebukik az égnek peremén,
És lelassul szokásához híven.
Nézd, az éjfekete tó felszínén
Most tükörfényes táncot jár a hold,
E szellő dús vízhajába borzolt,
Érződő szél a fáknak levelén.
Némaság, míg a természet sóhajt,
Az utolsó hangocska is elül,
Mindenre fekete lepel vetül,
A fuvallat szárnyán száll az óhaj.
3 hozzászólás
Szia!
Csak suttogok, mert nem zavarom meg az esti fuvallatot!:-)Szép!!
Szeretettel:Selanne
Kedves Tyarel!
A csodálatos, a jó, a megnyugtató csend. Ez az a különös a csandben. A külömböző érteleme, de nagyon sokszor mi vagyunk azok, akik a csendet máskép értelmezzük, mint ahogy nállunk megjelent. A te szépen megirott, érzelmekkel teli versedben, olyan megnyugtatóan hat, hogy az ember automatikussan csendben marad. Sokan lármáznak azért mert nincs csend, de hogy ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy ne legyen, észre sem veszik. A csend olyan mint Hawthorne Nathaniel irta az idézetében a boldogságrol:
"A boldogság egy pillangó. Ha kergetjük, kisiklik a kezünk közül, de ha csendben leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk."
Én próbálom, és sokat ülök csendben
Üdv Toni
Köszönöm, hogy olvastatok, kedves Selanne és Toni!
Üdv. Tyrael