Elfojt a kín, hogy nem létezhetek másként.
Emlékképként tűnnek fel a halvány vágyak.
A képzelt álmok megvalósulatlansága rúg tüdőn.
Ilyenkor magam égetésére folyik el az összes erőm.
Arcomra savas esőként hull a keserűség.
Földhöz egyedül köt a végtelen hűség,
A szenvedés. Az egyetlen erő ami engem éltet.
Mert a szenvedéstől csiszolódik fényesre a lélek.
8 hozzászólás
A versed címe tetszik, ne kérdezd miért?Magam sem tudom, talán mert kemény nagyon..,
Az utolsó sor pedig, hát hogy írjam le valahogyan a lelkembe becsempészte a fényt.
Gratulálok!
Üdv:Selanne
Köszönöm szépen.
Üdv
Fura gondolataid vannak, és én szeretem a fura dolgokat 🙂
Kicsit önpusztító, de szépen csiszolódó lelket takar.
Hanga
Köszi hogy olvastál
Üdv
"Elfojt a kín, hogy nem létezhetek másként" – ez már nekem is eszembe jutott; úgy fogalmaztam meg, hogy tetszik az élet vagy sem, már megszülettél, és Isten a pénztártól való távozás után nem fogad reklamációt. Csiszolódj csak tovább emelt fővel!:)
Köszi hogy olvastál.
Üdv.Ngaboru
Ez nagyon jó lett.Tüdőn rúg a vágy.Jó kis cím.
Üdv:"Léna"
Köszi. Örülök, hogy tetszett.
Üdv