Mi is a szerelem?

Hogyan tudnak a lakatosok annyi különféle zárat készíteni? Hol a vége a világegyetemnek? Egyáltalán vége van valahol? Élnek- e rajtunk kívül a világegyetemben? Hogy jut el a hangunk az egyik országból a másikba telefonon? Mikor hal ki az emberiség? Léteznek vámpírok? És vérfarkasok? Miért pont a jobb a jobb és a bal a bal? Rengeteg a megválaszolatlan elgondolkodtató kérdés, de a legfőbb kérdés; miért érezzük azt, ha szerelmesek vagyunk, hogy az egész világ tökéletes? Miért leszünk egyáltalán szerelmesek? Miért követi el minden ember életében ezt a hibát többször is? Hisz csak csalódás lehet a vége. Legtöbb esetben persze bebeszéljük magunknak, hogy „Ugyan én kivétel vagyok, nekem sikerülni fog, és örökké szeretni fog”. Igen a legtöbb ember elköveti ezt az egyszerű, de súlyos hibát. Hisz a legnagyobb fájdalmat egy tovatűnt szerelem tud okozni. Sőt ha jobban belegondolok az előbb említett eset a második helyre szorul, hisz van annál rosszabb, mikor a szerelmünk viszonzatlan? Aligha. A viszonzatlan szerelem tulajdonképpen az, mikor szomjazol, de nem kapsz vizet. A szíved ugyanúgy szomjazik, mint egy virág, és ha nem kap vizet, annak hiányától elfonnyad. Keresed a helyes utat a világban, de nem találod. Úgy érzed felesleges vagy, egyedül állsz egy sivatag közepén. Hiába vesznek körül emberek, barátok, rokonok, akik mind szeretnek, és a kezüket nyújtják neked, segíteni akarnak, mert magányos vagy… egyedül a világban és nem értik meg, neked csak egy valamire lenne szükséged, arra, ami felmelegíti szíved, kivirágoztatja, arra, ami a te világodat jobbá teszi. Jobbá, különlegessé, értékessé, otthonossá, hisz eddig egy idegen világban éltél, te csak kívülálló voltál. Arra vártál, hogy valaki felkaroljon és kiszínezze neked a világot. Hát nem erre gondolt Isten is, amikor megteremtette az édenkertet? Akkor is olyan gyönyörű és gondtalan lett volna ott élni, ha Ádám és Éva nem szereti egymást? Úgy gondolom, nem. Mert ez az érzés jobbá teszi a világot, jobbá teszi az életét emberek ezreinek, legyenek gazdagok vagy szegények. Eme érzéssel vészelték át őseink a pusztítást, a háborút, a nyomort, az éhséget, hisz csak ez az egy érzés adhat szabadságot, békét és nyugalmat. Ez az érzés, mely emberek ezreit tette jobbá, ez az érzés, mely mindent megváltoztat, ha van akkor, ha pedig nincs akkor. Ez az érzés nem más, mint a SZERELEM. Hisz a szerelem egy csoda, mely minden embernek megadatik és ez egy olyan dolog, amit az ember akkor is a magáénak tudhat, ha már semmije sincs. A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Mást szeretni pedig azt jelenti, hogy megélsz egy csodát, mely más számára láthatatlan. Az emberi agy becsapós, könnyen felejt, de a szív, a szívben örökre nyomot hagy a boldogság és a fájdalom. Azt nem lehet elfelejteni, azt örökké érzed!