Néha egyetlen szavad is elég lenne,
Hogy igazgyönggyé változzon minden kavics,
Hogy ráüljek veled a csend pamlagára,
Mint pirkadatkor harmatcsepp a fűszálra
S ajkadon csüngve találjon a holnap is.
Máskor reggeltől csak téged hallgatnálak,
És hangodban lubickolnék alkonyatig,
Minden mondatodból húznék aranyszálat,
Takarót szőnék belőle, hogy ne fázzak,
Amikor majd nem beszélsz hozzám, nem vagy itt.
6 hozzászólás
Kedves Adrienn!
Szép érzelmekkel telt szavak, egy valóban nemes érzelmekbök kiinduló gondolatokkal, leirva egy gazdag szókincsel rendelkező embertöl. Huh, nem is tudtam, hogy ilyesmit is le tudok írni,. De valóban tetszik a versed a formája, a benne használt képletes összehasonlitások, ezek mind igazán kivánt érzelmek. Nem tudom miért, nekem az az érzésem az utolsó sor egyáltalán nem pászol ehhez a versherz. Ez amegállapitás nem biztos, hogy helyes, lehet hogy engen valami csal. Én az olvasásnál olyan harmonikussan végigéreztem a verset, és az utolsó sornál, mintha valaki kirántott volna a melankoniábol.
Mondom, ezt lehet, hogy csak én érzem így.
üdv Toni
Kedves Toni! Köszönöm, hogy olvastad. Igen, az utolsó sor bár szótagszámra stimmel, mégis kiugrik. Ez direkt történt így, hiszen írhattam volna máshogyan is.)
Üdv.: Adrienn
Csodaszép vers!
gratulálok
Fantasztikus sorok, Öröm volt olvasni. Gratula Era
Kedves András! Köszönöm.
Kedves Era! Köszönöm, hogy olvastad és örülök, hogy tetszett.)
Üdvözlettel:
Adrienn