Ugyanígy talál meg a hajnali pirkadat is.
Az éj csendje finoman átöleli háborgó lelkem.
Remegő mellkasom kapkodva szívja a levegőt.
A mindennapok harcát az aggódás váltja fel,
Betegség szele lengi át a szoba félhomályát.
Félelem szorítja béklyóba szívem és lelkem.
Rettegek, didergek és imádkozom, suttogva.
Istenem! Kérlek, ne legyen baj, űzd el a félelmem,
Segíts megtalálni a kivezető utat, hinnem kell!
Hinnem, hogy meggyógyul, hogy nem lehet…
Nem lehet másként ugye, igazságtalan lenne!
Virrad, belopózik észrevétlenül a fény, az élet!
Menekül a sötétség, mert felváltja a napfény…
Csörren a telefon, ugrok, jó hír, jobban van!
Múlik a félelem, enged a szorítás, érzem az éltető levegőt!
2 hozzászólás
Kedves Gyöngy!
Versed valóban aggodás,szépen megírva. remélem meggyógyult már, kívánom neki!
Barátsággal Panka
Köszönöm Panka – kedves vagy, valóban már gyógyul 🙂
Barátsággal: Gyöngy