felettem álom kereng
-sötétség burkolta rend-
de hajnalra feldereng.
Ágyamra manócska ül
-ablakomon berepül-
kis dalocskát hegedül,
dal nyomán álom terül:
…fényfátyol leng szabadon
ringok mézíz szavadon
szemed fénylő hatalom-
-ami jön azt akarom…
Rózsapír már kandikál,
az éj tűnt, reggelre jár,
fátyolköd libbenve vár
derül már a láthatár.
Lassanként ébredezek,
fejemben még itt remeg
boldogság-álmom veled,
lágyan simító kezed…
Majd ismét sújt a való
messze fut álommanó
-jöjj vissza álomhozó!-
magányom tapintható…
4 hozzászólás
Kedves Dreaming!
Ahogy a versedet olvastam, és hogy most az utobbi időben, ahohy a Haikut tanulmányoztam a japán irodalomban, ráakadtam egy idézetra, amit mintha a versedhez írt volna Yamazaki Masayoshi:
"Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné.
Mivel úgy tűnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok.
Csak még egyszer, évszakok, ne tűnjetek tova,
csak még egyszer, hadd játszadozhassunk!
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted,
amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette,
bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen."
üdv Toni
Ez a tapintható magány, bár szomorú kép, mégis nagyon szép.
Hanga
Toni, Hanga: örülök, hogy tetszett, és köszönöm hogy olvastátok :)))
Olyan szép képeket használsz, és tudjuk, hogy az álom mindig szebb mint a valóság. Nagyon tetszett a versed. Szeretettel Era