Egy 19. századi tankönyv

Az iskola színvonaláról a reánk maradt tankönyvek tanúskodnak. A tantermekben elhangzott szavak nyomtalanul enyésznek el, de a tankönyvekben leírtak bizonyítékai maradnak egy letűnt korszak oktatási módszereinek, hibáinak, eredményeinek színvonalának.
Előttem fekszik egy 1872-ben kiadott kísérleti természettankönyv, a „közép tanódák" számára Fehér Ipoly bencés tannár tollából. A szerző 388 oldalon tárgyalja hang- és rezgéstant, a fénytant és a delejességet, az elektromosságot. Az elmélet megértését igen elmés szemléltetőeszközök könnyítik meg, és teszik befogathatóvá.
Érdemes megismerkedni a szerző néhány fontosabb pedagógiai és didaktikai meglátásával, amelyek a napjainkig érvényes elvek lehetnének, de a modernek mondott tankönyvek mégis mellőzik, mert sajnálatos valóság, hogy a gyakorló tanár még ma is igen ritkán használhat jól megírt tankönyvet Erdélyben a magyar tanulóknak még mindig nem jár magyarul szerkesztett tankönyv, nagy részét románból fordítják. A mai tankönyvek sehogy sem tudnak megszabadulni az előadás nehézkes, túlbonyolított, nehezen érthető, akadémikus stílusától, alulméretezett, száraz információközlés unalmasságától, amelyek mind arra ösztönzik a tanulókat hogy csökkenjen a tanulási kedvük és a tantárgy szeretettük.
Így a rossz tankönyveket a tanulók gyakran összetévesztik a tantárggyal. Fehér Ipoly bencés tanár a jó tankönyvről írja: „a tankönyvben fődolog a rendszeresség ami a rendszerbe nem illeszthető az inkább zavarja a tanutó felfogását, hogy sem azt elősegítené. A tankönyvbe bevitt anyag nem, hogy csak ismereteket nyújtson, hanem a tanulókat olyan magaslatra kell emelje, hogy az éleiben biztosan tudónak tájékozódni, az elszigetelt jelenségekből általános részletet vonatokból általános törvényeket tud alkotni." Fehér Ipoly már akkor jól tudta, hogy nem az információk, az apró részletek tömege a fontos, mert azok idővel elfelejtődnek, hanem olyan logikai, gyakorlati ismeretekből kiépített alap, amely kitörülhetetlenül megmarad, és amelyre építeni lehet A tanuló fejéből nem kell adatbankot kialakítani, a tanulót meg kell tanítani a tudományos tájékozódás képességére: „nehogy a fa miatt ne lássa az erdőt, a sok épület miatt ne vegye észre a várost"
A szemléltetésről szólva nagy hibának tekinti, ha könyveinket a szükségesnél jobban túlterheljük olyan feladatokkal. ábrákkal, kísérletekkel, amelyeket elvégezni úgy sem lesz időnk. A kísérletek célja, hogy megerősítse az elmélet tudományos hitelét, vagy megmutassa az elméletnek az életre való hatásait.
A szerző már akkor tudta, hogy a tankönyveket úgy kell összeállítani, hogy a tanuló minél kevesebbet kelljen jegyzeteljen, minél többet tudjon figyelni a tanárra.