Felnőni annyi, mint beletörődni.
Túl könnyen feladni,
Végleg megdőlni,
A semmiért lenni.
Kétségbeesetten rohanni a munkába,
Jobb esetben, már ha van.
Vagy várni az új napi szemetet,
Ami megint csak bűntetteket jelentett.
Az álláshirdetéseket kutatva lesed,
de hiába keresed ma sem leled,
azt, ami Szerinted megmentene.
de lehet mégjobban eltemetne.
Feszültség-levezetésként dühöngsz,
Már a gyerekeiddel sem törődsz.
a koporsóig vonszolod magad,
életed gyorsan elillan.
Az örök munka, a becsvágy,
mondják majd: Így járt!
De én nem leszek elvesztett elveszett,
megmaradok inkább gyereknek
6 hozzászólás
Nagyon-nagyon szépen köszönöm! 🙂 Igazán felmelegítetted kicsi-pici ketyőgemet idebent :)!
Érdekes gondolatokat feszegetsz. Hollehangolt, hol könnyed a hangulatod. Fontos, hogy a végén nem adod fel! Üdvözöllek.
KÖszi, a hsz-t és az olvasást!
Elolvastam a verseidet, szomorúak, de igazak. Igazad van, ki kell nyitnunk a szemünket, még akkor is, ha nem tetszik, amit látunk. Köszönöm
Üdv: Kata
Tetszett a versed,ám e paródiát kikérte belőlem:
Hát ennyi
élve elsorvadni
nem előre lépni
minek nőni,
de örökre gyerek se lenni.
Régebben én is nagyon féltem ettől a dologtól, amit leírtál. most azonban már rájöttem, hogy az életünket mi alakítjuk, és lehet szép is a felnőttkor… bár az öregségtől még mindig nagyon félek… Arról van versed?… 😀 Kalliope