Megdermedtek bennem a szavak,
Tollamat most a ködbe mártom,
És húzok inkább egy vonalat
Vagy kipipálom ami megmaradt.
Altattál, de jó volt szeretnem,
Futottunk együtt mint zerge pár,
Szemed iránytűjét követtem,
S a valóság ugrott át felettem.
Annyira fáj, hogy felköltöttél,
Féltelek, talán még keresni fogsz,
De nem találhatsz rám már többé,
Letört ágaink közt válok könnyé.
6 hozzászólás
Kedves Adrienn!
Nagyon szép és szomorú a versed,
de az utolsó két sorod nagyon megnyerte tetszésemet!
Gratulálok szeretettel: Csilla
Szia! Gondolom úgy kellek, mint púp a hátadra, de azért az csak leírom, hogy megérte megorrolnod ránk.
Hanga
Kedves Adrienn!
Ha a véleményem nem is sokat ér, én sohasem adtam, és nem is fogok tanácsot adni a verírés tehnikai, szép költői szavainak összeállitásárol, csak egy kis egyszerű mondatot irok. Az én szerény véleményem szerint, az első verrsforma minekünk normális halandok számára íródott, ez a mostani pedig a "felső tizezernek". Mivel én az első kategoriához tartozom, az első versed jobban is tetszik. Egy rövid idézet Eötvös Józseftöl:
"Vannak dolgok, melyeket csak az érez, kinek esze, s vannak olyanok, melyeket csak az ért, kinek szíve van."
itt én a második kategoriához tartozom.
üdv Toni
Kedves sólyomlány! Köszönöm.
Kedves Hanga! Köszönöm.
Kedves Toni! Köszönöm.)