Hullámzik a síkság, s a dombok,
Dördülő hang, majd egy repülő sörét,
Vér, halál, s egy férfi csak pampog.
Végül üt az alkonyóra, tüzet hint
az égre, lángol a horizont,
Egy magányos farkas üvölt odakint,
Soha nem szeretik már viszont.
Ma ismét éjbe fordult egy halott nap,
S csak a tiszavirág siratja,
De ő is csak, mert önző, haldokló rab,
A Hold lesz mindenki szép hantja.
4 hozzászólás
Nagyon érdekes vers, látszik, hogy tehetséges vagy. A "pampog" szó egy kicsit kilóg nekem ebből a környezetből, de a rímképletet, rímeket szépen végigviszed. Ügyes!
Üdv,
Poppy
Köszönöm :). A pampog volt a legdirektebb az egészben 😛
Kedves Emma!
Kiváncsi voltam a verseidre, ezért meglátogattalak. Jó a versed, lám, a klasszikus formát választod, nagyon helyesen, s az is jó, hogy mondatokban fogalmazol és nagyon színesen, érdekes témákat dolgozol fel.
Csak írjál szorgalmasan, gyorsan haladsz, meglátod!
Szeretettel: Kata
Nagyon köszönöm, kedves Kata! 🙂