Sétálok a Hold felé,
Messze túl a könnyeken
Egy álmot kerget még a szél.
Ringatózva suhan át
Fák között a lombokon,
Visz magával túl az utcán,
Túl a messzi dombokon.
Hosszú az út,
S mennyi még a gondolat,
Sok a bánat, sok a bűn,
Egyre nyomja vállamat.
Jéggé fagytak könnyeim
Már nem érzem a fájdalmat,
Gyenge erő vette át
A mindig erős hatalmat.
Céltalanság lett a célom
S révbe érek lassan én.
Domb mögött a városon túl
Vár az örök messzeség.
Itt állok, már vége…
Minden szenvedélyes vágynak.
Búcsúzom, és elfelejtek
Mindent, ami fájhat.
Itt állok a föld felett
És a föld alá vágyom.
Itt állok, s csak nézem,
Ahogy eltűnik az álom.
Annyi mindent adnék én
Remélem érzed ezt!
De nem tudok, mert Üres szívből
Mindent adni nem lehet!
Búcsúzom, mert vár rám…
Hívogat a végtelen,
Elfeledek annyi kínt,
S elmúlik a gyötrelem.
Köszönöm, hogy voltál nekem,
Köszönöm a perceket.
Álomvilág volt az élet!
Bocsáss meg, de ébredek!
2 hozzászólás
Szia Niki!
Üdv Néked itt körünkben!!!
Nagyon tetszik bemutatkozó versed!
Szeretettel: Falevél
Kedves Niki!
Ez a versed is nagyon jól sikerült. Ahogy olvassa az ember, a ritmusa egyre viszi előre. Szép szavakat használsz, jól indultál itt nálunk. Ez a versed is megérdemli a legjobb érdemjegyet!
Szeretettel: Kata