Fogd meg kezem,
Osztozz velem
Bőröd bársonyában!
Fogd meg szívem!
Érezd lelkem;
Feléd kiált e tájban.
Homály nincsen,
Éles minden,
De nekem Te vagy a vágyam!
A szemed Kincsem
Rám tekintsen,
S fürdök csillagában!
Arcod nézem,
Mely ragyog éppen:
Fény az éjszakában…
Szád édesen
Bókol nekem
Vágyó némaságban!
7 hozzászólás
Silány könyörgés,a végén némi életképpel.Hol a pátosz?
Kedves Gyogyo!
Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszését a versem. Van ilyen. Nem vagyunk egyformák…
De hogy silány lenne? Érdekes a megközelítése.
Pedig ez egy könnyed, lebegő és csak az érzések síkján mozgó pár sorocska lenne. Nem kell minden versben feltétlenül életkép! Pátosz? Hát miféle pátosz legyen egy merengésben? Próbálja meg elolvasni úgy, hogy nem gondol abszolút semmire! Talán úgy észreveszi a szavak könnyed játékát is.
Mindennek ellenére köszönöm, hogy időt szánt rá(m), és elolvasta a versem.
Tisztelettel: Gyuri!
Kedves Éjkirály! Nagyon tetszett a versed. Akárkinek is írtad, szerencsés nő az illető. Tisztelettel: Lina
Kedves Lina!
Sajnos a kapcsolat már a múlté, de nagyon jó ilyet hallani, amit te is megfogalmaztál.
Köszönöm!
Szeretettel: Éjkirály!
Kedves Éjkirály!
Könnyed, érzelmekkel gazdag versedet jó olvasni.
Sok szép verset írjál, mert van hozzá érzéked.
Üdvözlettel: Kata
Igazán dallamos és könnyed szerelmes vers ez. Nekem pontosan a vége az, ami felteszi rá a pontot 🙂 Azt hiszem, veled újabb kincsre akadt a Napvilág 🙂
Kedves Doreen!
Azt hiszem, túlzol… méghogy én kincs! De nagyon jólesett :))
Köszönettel: Éjkirály!