…Egy mondat volt csupán. Egyetlen egy. Egy, mégis épp elég jelentős, épp elég nagy horderejű ahhoz, hogy boldogságom, reményem szilánkok milliárdjaira robbanjon egy pillanat alatt. Egyetlen mondat mindent megváltoztatott. A dolgok kifordultak önmagukból, a rózsaszín felhők szertefoszlottak, a mosolygók szája sírásra biggyedt. Nincs többé.
Egy mondat volt, mely során kérdések és következmények ezrei kiáltottak azonnal, legbelül tudatomban. Mégsem mondtam semmit. A torkom elszorult, bénultan néztem szembe a tényekkel. Az az egy mondat pedig mélyre ásta magát, befurakodott szívem legmélyére, és megkezdte a munkát. Önkénytelenül mentettem gondolataimat a súlyos teher alól, miközben csak azt nézték rajtam, most mi fog következni.
Egy mondat, melyet gyűlölni fogok egész életemben, mely sötét feledésbe taszította álmaimat, mely felhangzásakor ezernyi tőrrel szabdalta létemet. S nincs többé. A mondat se, mert elsuhant a múlt fellegei által, s csak a végtelen, vérző seb maradt utána, melyeket ki tudja, hogy az idő begyógyít-e az évek kínzó folyama alatt?
S előre rettegek a perctől, amikor újra felhangzik. Mert fel fog hangzani, hiszen menekülni próbálok, de világom, mely menedéket ád, nem elég erős, hogy kizárja az iszonyú szavakat, s jelentésüket. A gyilkos mondat pengéje váratlanul és kíméletlenül fog lecsapni, és szándékának beteljesülése elkerülhetetlen. Emelhetek bár száz meg száz falat, bástyát, kastélyokat, erődrendszert, földöntúli hatalommal ellátott védelmet, a bestiát nem állíthatom meg, mindent elsöprően fog ismét megjelenni, s akkor már tehetelen leszek, mert könyörtelenül elragad mindattól, ami eddig kedves volt a számomra.
A pillanat pedig, melyet oly irtózva próbálok magamtól távol tartani, függetlenül törekvéseimtől, egyszer előbukkan fittyet hányva minden kínkeserves erőfeszítésemre és próbálkozásomra, s akkor valóban vége lesz.
Nemsok kellett volna hozzá, hogy valamily módon térdre roskadjak, és előtörjenek a könnyeim, ám akkor hirtelen és iszonyatos erővel felharsant a mondat:
"Kelj már fel, ébresztő!"
4 hozzászólás
Érdekesen írod le gondolataidat. Igen, van így, hogy egyetlen mondat szerte oszlatja az álmainkat. Jó a végén az a mondat amit idézőjelbe raktál. De maga az írás is tetszett! Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Tetszett az írásod. Nem vitted sehol túlzásba, de nem is rohantál keresztül az érzéseken. A végén a csattanó is jó. Viszont előtte aza mondat valahogy nem illett oda, nekem megtörte a hangulatot.
Én csak most jutottam ide, véletlenül. Ahogy olvasom, kezdtem sajnálni, mi történhetett ilyen rettenetes dolog ezzel a fiatalemberrel, hogy ilyen elkeseredést vált ki belőle?
Remekül felizgattad a fantáziámat.
Aztán, amikor végére értem, s olvasom a megoldást, nevethetnékem támadt. valóban szörnyű dolog valakit felrázni olyan prózai dologgal, hogy : "Kelj már fel, ébresztő!"
Remélem, már felébredtél!
Üdvözöllek: Kata
Köszönöm szépen, hogy itt jártatok!
Üdv. Tyrael