A szív árnyékában

Megint egy nap, Csütörtök.
Bátran nézek újra elé,
Nem változik ma semmi sem.

Hiszek a napban,
Hiszek abban az egyetlen egy napban.
Majd egyszer, már mondtam.
Másként látok mindent a holnapokban.

Van egy régi emlék, ami elém oson.
Szépnek is láttam már a holnapot,
De azt nem tudom, hogy mostmár mi is vagyok.
Szólhatok szépet, lehetek én bátor,
Egyszer majd nem látom a napvilágot.

Megint hold, megint csak a hold fényesen,
Már szeretném felejteni édesem,
Mindent amit jelentesz nekem kedvesem.
Nem jó félni, de félelem itt van.
A szívem árnyékában, mindig csak itt van.

Nem tudom szeretett valaki valaha,
De tudom, hogy Veled az újra jó volna.
Mondhatnám, hogy most aztán mindennek vége,
De egy dolog hajt Kedvesem! Élni kéne!

Azt, azt, aki eldobott, hisz ki nem az volt,
Szeretni még most is csakis szívből tudom.
Miért történ így, mostmár soha nem mondja,
De úgy vélem jót tett velem, ez így jól van.

Minek,
Minek várom azt a halk szavadat,
Minek hiszem, hogy lesz még ennek is java.
Egyszer egy nap, elmúlik újra hidd el,
És csendben lesz velünk együtt újra minden.

Nem mondanám, hogy jobb lesz majd nélküled úgy,
De a csend nélküled mindig nagyon nagy úr!
Szép lesz majd minden. Hiszem! Már nélküled.
De félek, hogy ez lesz nekem egyedül,
Nélküled. Újra meg újra. Szép nélkül.

Milyen jó lenne egy vörös tulipán,
Hogy nézhetném, ő milyen gyorsan hervad el,
És hinni, hogy lesz majd neked másik ember.
Ki miatt neked élned, hidd el, élned kell!