Fekszel ölelő karjaimban

Fekszel ölelő karjaimban,
Megremegsz minden mozdulatban,
Veled együtt engem is eltemet,
A szenvedély, mi átjárja testemet.

A lélek nem térhet nyugodni,
Szívemből sosem fogsz kijutni,
Perzselő csókjaid elégetnek engem,
Nyugalmat nem találhatsz, senkiben csak bennem.

Be akarlak fogadni téged,
Inni akarom a piros véred,
Úgy kívánlak ölelni, ahogy senkit,
Úgy vágylak felfalni, ahogy senkit.

Te vagy az összes álmom,
Fogadom, valóra váltom,
Együtt jutunk majd a fellegekbe,
Minden érintést megremegve.

Csak a miénk lesz a pillanat,
Együtt talál ránk a pirkadat,
Egymásba fonódva ér el a mámor,
Akarjuk még ezerszer, százszor.

Most is érzem bódító illatod,
Ajkad ízét örökre rám hagyod,
El nem veheti már az ördög se,
Tükörképét kell hogy szembe köpdösse

Ha azt akarja, hogy meggyűlöljelek.
Téged, kit mindig kell szeressek,
Mert te vagy magad az ördög,
Ki ellen már nem is küzdök.

Akarom, hogy pokolra juttasson,
Hogy belőlem ki ne is bújhasson,
Akarom, hogy megvadítsa eszemet,
Hogy vakságra ítélje szememet.

Azért, mert mást látnom nem szabad,
Nem oly kötél van köztünk mely elszakad.
Hanem olyan ami mindvégig kitart,
Ami túléli a pusztító vihart,

A sors összehozott veled,
Köszönöm egyre köszönöm neked,
Azt, hogy az enyém vagy
S, hogy a tiéd lehetek.

Keserű és mégis édes csábítás,
Percekig tartó örök álmodás,
Elképzelt és megvalósult képek,
Csak azt érzed amit én is érzek.

Ahogy rám borul az égbolt,
Ahogy átölel az erdő,
Úgy vagy nekem az egyetlen
Magányos felhő.

Az a felhő ki meghozza nekem,
A hűsítő záport egy lakatlan szigeten,
A tökéletes utánozhatatlan helyen,
Ott vagy velem és észre sem veszem.

Vigyázod az álmaim,
Megőrzöd a lángjaim,
Hogy ki soha ne aludjanak,
Számomra megmaradjanak.

Annyit még mondanék,
Hogy legyen elég amit
Adhatok, mert én többet
Sajnos nem tudok.

Ennyi vagyok egészen,
Bűnösen, s kissé merészen,
Céljaim, kérve követelve
Ha meghalok is elérem.

Van mikor semmi sem számít,
A puszta ösztön ami lázít,
Ami akár napokra feltüzel,
magához ölel és nem enged el.

Ami börtönében, egy zárkába zár,
S, míg megtörök, egész addig vár,
Mikor szabadulok én se tudom,
De kutatni az okot, már nem is fogom.