Miért?!

Mint riadt, fekete varjak
repülnek, sírnak a könyvek
prédájaként vad indulatnak.
Majd ijedten a padlóra esnek

szenvedőiként tehetetlen dühnek.
Ők aztán nem tehetnek semmiről!
Fásultan, ártatlanul szenvednek!
Az élet minden ideget felőröl!

Dühömben tettem. Felveszem azokat.
Sír a lelkem bánva hírtelen tettem!
Kezem most már sérülteket símogat.
Könnyeim folynak magamba révedten.

Párom gyógyítgatja szakadt sebeiket.
Nem tudok megnyugodni, ha rájuk nézek!
Őszintén megbánva minden hirtelen tettemet
miért van feszültséggel telve az élet?!

Miért és ki gerjeszti e feszültséget,
amely sokszor ártatlant is rombol?!
Fel kellene oldani végre e tehertételt
és el kellene űzni az egész világból!

Pecás