Dolorés Disparue

Zavaros képzetek Nabokov stílusáról

Ó bárcsak úgy tudnék írni, mint Humbert Humbert!
Nem ismert
naplójában
Istent
se embert,
áthágott minden szabályt,
gyávaságában is bátran
szerette Lolitát.
A bűnös szenvedély moralitása legalább
érthetővé nőtte ki magát,
ha megbocsáthatóvá nem is lehetvén
megmérettetett
és elítéltetett
a gin-melengette megfáradt utazó-lélek.
A lány tizenhét
éves volt és puhány férje gyermekét
hordta szíve alatt,
a kitüremkedő csecsemő pedig született és meghalt.
A telefonkönyv halállistája az Idők Távolába vész,
s Lolita,
a kiszáradt
sivatag kék egén tündöklő nimfácska,
akinek tudat alatt
négy évvel ezelőtt képzeltem magamat,
elenyész.

Gyilkos golyó darazsa zúg,
vér fröccsen az őrült naplójából, áznak a lapok,
és neurotikus
rángatózással hal meg a sátáni alterego, az átok,
lángmadár ajkán ironikus
mosoly
játszik még utolszor,
ahogy fölkel halálos
ágyából
a plöttyedt varangy a buja éjben,
s bíborszínben
lecsúszik a lépcsőn, s elcsöndesedik végleg.

Missuna
Mediterrana
D’olorosa
Assimetrica
Felicita
Espana
Zog!
– A nevem… – szerénykedve szólt
a lány. – A barátaimnak csak Missuna.
– mondta.
Miért nem D’olorosa?
D’olorosa-Dolorès-Dolly-Lolita?
Még tavaly nyáron is nimfácska akartam lenni reménytelen,
mikor tizenhat éves sem
voltam,
talán
ebbe haltam
bele akkor, két évvel korábban, mint a romlott, terhes lány.
És most is meghalt. Dolorès Disparue. Eltűnt Dolorès, belőlem el,
felkínálom, de nem adom oda fiatal testem,
mit vágy emel.
Aztán porba sújt a zavar,
s Lolita,
a sivár mezők zöld egén, délibábos kutak káváján tündöklő nimfácska
felkavar.

„Éj, nap, szín, illat, megáll az ész!
Kocsik, kocsmák! Kicsi Carmen!”
Az ő dala szól a körözött személyről,
érzem,
s a „színek, fények, testek, hangok, illatok,
eggyé olvadt mozdulatok, dallamok”
eltakarják
a kis Haze-lány alakját
egy régi versemben
szeme elől.
Nem találod már meg.
Sehol sem.
A kis Lolita,
ki lehettem volna
még
akár tizennégy
évesen,
amikor az izzadt cigaretta vonzó
szaga lebegett a levegőben,
(ó
hogy undorodom tőle ma már!)
az Idők Távolába vész,
nem sóhajt álnok-szerelmesen
a csábító,
mert a lány,
Lolita, parázsvörös alkony megtévesztő sugarán
elenyész.

Egyszer feltámad majd bennem még,
Becsület csókolja szűzi homlokom és Tisztesség.
Dolorès Disparue? Nem.
Csak elbújt Dolorès,
de visszatér.

(2006. augusztus 29.)